Hamarosan vásárolhatunk az érdligeti Lidlben

Hamarosan vásárolhatunk az érdligeti Lidlben

Hamarosan vásárolhatunk az érdligeti Lidlben

Hamarosan vásárolhatunk az érdligeti Lidlben

Elsősorban az áruház előtti útkereszteződés átalakításán múlik, hogy mikor nyitja meg kapuit a várva várt üzlet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint azt Szűcs Gábor alpolgármester az Érd FM: Bundáskenyér című műsorának ma reggeli adásában ismét felidézte, az érdiek és főként az érdligetiek közel két évtizede várják, hogy megnyisson egy üzlet a Kutyavári, Balatoni és Fürdő utcák ölelte területen. Ott, ahol egyébként annak idején már működött egy élelmiszerbolt, de miután az 2006-ban bezárt, a telek parlagon hevert.

Sokáig így nézett ki a terület

Egészen tavaly májusig tartott ez a helyzet, amikor a Lidl megkezdte második érdi üzletének építését, amely építkezés – a városvezető elmondása szerint – pillanatnyilag úgy 90-95%-os állapotban van. Ez azt jelenti, hogy épület nem csupán szerkezetileg készült el, hanem nagyrészt be is van rendezve, ahogy a leendő bolthoz tartozó parkoló is kialakításra került.

Egy jelentősebb munka azonban még hátra van, ez pedig az áruház előtti csomópont átalakítása, aminek a megkezdéséhez az kell, hogy a beruházó megkapja az ehhez szükséges engedélyeket, árulta el Szűcs Gábor. Egyúttal hozzátette, magának a kereszteződésnek a módosítása nem lesz több egy-másfél hónapnál.

Szűcs Gábor szerint 90-95%-os állapotban van a beruházás

Ha ez mind megvan, akkor újabb engedélyeztetési kör veszi kezdetét. Hogy ez pontosan mennyi ideig fog tartani, arról még a beruházás vezetője sem tud biztosat mondani, mert nem rajtuk, hanem az illetékes hatóságokon múlik. Így aztán az alpolgármester sem szeretne ígérgetni, inkább csak reméli, hogy mihamarabb lezajlik ez a kör is.

Szűcs Gábor azt is elmondta, hogy a Lidlnek és a városnak további közös elképzelései is vannak, hiszen a cég a hamarosan megnyíló érdligeti áruház után Parkvárosban is szeretne felhúzni egy üzletet. Ehhez az önkormányzat az összes, a város kompetenciájába tartozó engedélyt megadta a vállalatnak. Így ha ez a beruházás távolabbinak is tűnik, a folyamat már itt is elindult, derült ki a beszélgetésből.

Tekintsék meg fotóinkat az épülő áruházról:

Fotó: ÉrdMost/Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email