vihar_iteletido_storm

Továbbra sem lesz kegyes az időjárás

vihar_iteletido_storm

Továbbra sem lesz kegyes az időjárás

Délután bármelyik pillanatban lecsaphat az ítéletidő.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A felhősebb nyugati tájak kivételével több órára kisüt a nap. A déli órákig főként a Nyugat-Dunántúlon, majd a másutt is erőteljessé váló gomolyfelhő-képződésből délutántól, késő délutántól egyre többfelé várható zápor, zivatar, sőt zivatarrendszer is kialakulhat, amely gyengülve haladhat északkelet felé – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

A dél-nyugati országrészben másodfokú, az ország többi részén elsőfokú riasztás van érvényben. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

A zivataroktól függetlenül megélénkül, napközben több helyen megerősödik a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25 és 30 fok között alakul, de a borongósabb nyugati tájakon hűvösebb idő várható. Késő estére 17, 22 fok közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés kedd estétől szerda reggelig

Sok felhőre számíthatunk, egyre inkább az ország északkeleti felén további záporokkal, zivatarokkal. Hajnalra a Dunántúl délnyugati felén csökken a felhőzet. A délkeleti, déli szél fokozatosan mérséklődik, szélerősödés zivatar környékén lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Fronthatással nem kell számolni, de magasban zajló melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email