facseemete1

Ezerötszáz gyümölcsfacsemete talált gazdára

facseemete1

Ezerötszáz gyümölcsfacsemete talált gazdára

Hatalmas érdeklődés övezte az idei fásítási akciót.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ezerötszáz facsemetét osztott ki az önkormányzat szerda délután. Az immár hagyományos akcióban idén is az Elvira-majorból származó fiatal gyümölcsfákat vihettek haza az érdiek.

Mindenki három-három csemetét kapott. Szilva, kajszi, cseresznye, meggy, birs és mandula közül választhattak az érdeklődők, és mindegyik fajta kelendő volt.

Csőzik László polgármester, Szűcs Gábor, valamint Tetlák Örs alpolgármester adták át a csemetéket, a hivatalban dolgozók pedig segítettek az összekészítésben, így gyorsan haladt a sor, de várakozni azért kellett, hiszen olyan sokan érkeztek a főtérre, hogy a sor a Szepes Gyula Művelődési Központig ért.

Láthatóan nagyon sokan szeretnének új gyümölcsfákat ültetni.

„Két szilvát és egy kajszit viszek haza, a szomszédasszonyom kajszit, meggyet és szilvát” – mondta az ÉrdMostnak egy idős asszony, aki nem először vesz részt a csemeteosztó akcióban. A tavaly kapott gyümölcsfái szépen megeredtek, „igaz, a meggyről végül kiderült, hogy cseresznye” – tette hozzá nevetve.

„Nagyon jó ez az akció arra, hogy a kiöregedett, tönkrement gyümölcsfáinkat pótoljuk” – tette hozzá.

„Virágot és palántát vittünk tavaly, gyümölcsfát még nem. Sajnos, nagyon rossz állapotban van az almafánk, nem tudjuk, meddig bírja, a barackot ki kellett vágni, így most megpróbálunk újat ültetni.

Ki van téve, hogy kell elültetni őket. A tájékoztatót lefotóztuk, így reméljük, sikerülni fog” – mondta István Annamária, aki az unokájával érkezett. Mint mondta, azért jöttek ketten, mert a testvérének is visznek gyümölcsfákat.

A Czutor-család cseresznyét, meggyet és szilvát vitt haza. Van már otthon barack, dió, körte és a csemetakcióban tavaly almafát ültettek. „A Papa tudja, hogy kell elültetni” – mondta nevetve a fiatal anyuka, akit a kislánya is elkísért.

Fotók: Ádám Katalin, Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email