klarinet_verseny

Ilyen verseny már régen volt Érden

klarinet_verseny

Ilyen verseny már régen volt Érden

A régió legjobbjait várták a szombati megmérettetésre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Noha idén immár huszonharmadik alkalommal rendezett regionális hangszeres versenyt az érdi zeneiskola, de olyanra csupán egyszer volt példa, hogy az indulóknak a klarinét, illetve szaxofon tudásukról kellett számot adniuk – árulta el az ÉrdMost kérdésére Szabóné Bán Ildikó, a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

Az ezredforduló óta minden év márciusában megtartott eseménynek évről-évre más és más hangszer a főszereplője. Volt, hogy hegedűn, zongorán, gordonkán, vagy valamilyen rézfúvóson játszó fiatalokat várták, de rendeztek már régiós vetélkedőt kamarazenéből, illetve magánénekből is.

Szabóné Bán Ildikó

Mint az intézményvezető elmondta, az, hogy a klarinét és a szaxofon utoljára több, mint tíz éve szerepelt a programban, talán azért is van, mert a legnépszerűbb hangszerek ranglistáját továbbra is a zongora és a gitár vezeti, ezekre a szakokra a helyi zeneiskolában is állandó a túljelentkezés. Az említetteket követi a furulya, a fuvola, a hegedű, a cselló, de valahol itt találni a klarinétot és szaxofont is.

Rácz Balázs, a Lukin furulya-, klarinét- és szaxofontanára szerint a hangszer népszerűségét akár az is befolyásolhatja, hogy bizonyos kor alatt, valamint fizikai adottságok hiányában nem szokták javasolni.

„A klarinét, a szaxofon nagy hangszerek, olyan súlyuk van, amit egy első osztályos diák még nem biztos, hogy elbír. Ahogy a tejfogak megléte sem előny, hiszen azok még bármikor kieshetnek, így a fiatal – ha csak átmenetileg is, de – nem tud majd játszani” – fogalmazott.

Ugyanakkor ezt az időszakot is ki lehet használni. Például el lehet kezdeni furulyázni, ami kiváló alapokat nyújthat, ha később esetleg nagyobb fúvós hangszerre szeretnénk váltani – tette hozzá az oktató.

Rácz Balázs és tanítványa, Bartos Abigél

Ezt az utat járta be Bartos Abigél, a verseny egyetlen érdi indulója is, aki annak idején szintén furulyával kezdte, majd énektanára biztatására váltott a klarinétra. Sőt, időközben annyira beleszeretett, hogy manapság már leendő hivatásaként tekint rá. Őt – egyebek közt – a hangszer sokoldalúsága fogta meg.

Rácz Balázs szerint, ha a gitárral nem is lehet „felvenni a versenyt”, hiszen a gitár a popkultúra alapja, azért a klarinét is egy elég sokrétű hangszer, a nép- és komolyzenétől kezdve, egészen a jazz és klezmer zenéig jelen van. A szaxofonról már nem is beszélve, ami még hangsúlyosabban kötődik a modern műfajokhoz.

És ha ehhez azt is hozzáfűzzük, amit Csőzik László mondott a versenyt megnyitó beszédében, akkor a szaxofonosok még különlegesebbnek érezhetik magukat. Érd polgármestere ugyanis Esterházy Péter: Hrabal könyve című könyvéből idézett, amiben azt olvashatjuk, hogy az Úristen mindenható volt ugyan, de szaxofonozni még ő sem tudott.

Fotó: ÉrdMost

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email