Mára még ne tervezzünk kerti munkát, kirándulást

Mára még ne tervezzünk kerti munkát, kirándulást

A vastagabb felhők és a csapadék lassan vonul kelet felé, a középső országrészben még több helyen számíthatunk esőre.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Dunántúlon a látási viszonyok javulnak, a zárt felhőtakaró pedig lassanként szakadozik, de északon, északkeleten tartósan borult marad az ég. A keleti megyékben és a középső országrészben több helyen lehet eső, zápor a HungaroMet előrejelzése szerint.

Nem lesz hideg, ugyanis a délkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul, de a tartósan borult részeken néhol csak 9, 10, a naposabb déli, délnyugati tájakon pedig akár 18, 19 fok is lehet. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap már gyengén felhős, napos időre számíthatunk, számottevő csapadék nem lesz.

Fotó: Pixabay

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email