harang

Haragot szült a harangozás Parkvárosban

harang

Haragot szült a harangozás Parkvárosban

Túl hangosan és túl sokáig szól hajnali hatkor a Szent István király templom harangja, panaszolják a környékbeliek. Utánajártunk, mit lehet tenni ilyenkor.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ha fel kellene sorolni tíz örökérvényű  civilizációs problémát, a csendháborítást biztos közé tenném. Panaszkodtak már olvasóink vasárnapi flexelésre, hajnali fűnyírásra, éjszakai danászásra, kutyavonyításra és az autópálya állandó zajára, de olyan panasszal, ami most érkezett szerkesztőségünkhöz, eddig még nem találkoztam.

Egy parkvárosi lakos a mindennapi alvását megzavaró hajnali harangszó miatt ragadott tollat.

„Egy parkvárosi társasházban élünk, amiatt keresem meg Önöket, hogy mit tudunk tenni a közeli templom harangja „ellen”? Reggel 6-tól harangoznak, valami elviselhetetlen hangerővel (csukott ablakok mellett kelünk fel erre minden reggel), több mint 3 percig (lemértük), a többi lakó is szenved ettől, illetve most már több helyről szintén hallottam itt lakók panaszait emiatt.

A templomban is voltunk, próbáltam beszélni az atyán kívül mással is, hátha meghallgatásra talál a kérésünk és tudunk valami kompromisszumot találni, de sajnos semmilyen megértést, sőt párbeszédet sem tudtunk elérni” – panaszolja szerkesztőségünknek címzett levelében olvasónk, hozzátéve:

„Több helyen éltem már, templom mellett is, de sehol ilyet még nem tapasztaltam… Nem most költöztünk ide, és sajnos nem tudtuk megszokni, sem mi, sem a többiek. Nem túlzás, ha azt írom, hogy jelenleg emiatt élhetetlen a környezetünk. Nagyon elkeserítő, mert csak egy kis jó szándék hiányzik, hogy mindenki nyugodtan élhessen.”

Olvasónk abban kérte segítségünket, hogy találjunk megoldást az esetre, mert neki sajnos ez évek óta nem sikerül.

„Több mindenkit zavar a hajnali harangszó, mert irtózatos hangerővel szól. Szeretnénk békés úton megoldani a helyzetet. Abban reménykedem, hogy nem kell bíróságra mennünk” – mondta.

A panaszos egy olyan társasházban él, amit jóval a templom építése után húztak fel. Beköltözéskor számíthattak rá a lakók, hogy ahol templom van, ott harangzúgás is van.

„Persze, láttam a templomot, de mikor megvettük a házat, eszembe nem jutott volna, hogy hajnalban irtózatos hangerővel beindul az automata, és három percen át megy a harangozás” – mondta olvasónk, aki már annak örülne, ha nem három percen keresztül szólna a harang, hanem „úgy, ahogy egy átlagos templomban”.

Hogy mi az átlagos, azt nehéz megítélni. Több templom harangozási rendjét is megnéztük, és az derült ki, hogy általában 1-2 percen keresztül harangoznak reggelente. Már ahol egyáltalán van reggeli harangszó, mert – ahogy a magyarországi harangok honlapján olvasható – sok nagyvárosban a lakók tiltakozása miatt a hajnali harangszó egyes templomokban el is marad.

Hogy meddig, mikor, milyen hangosan szóljanak a harangok, arról kizárólag az egyház dönthet.

Megkerestük telefonon Hajdu Ferenc atyát, a szóban forgó Szent István király templom plébánosát, hogy vajon van-e lehetőség a megegyezésre. Igen szűkszavúan csak annyit mondott: az esetet nem kívánja velünk megtárgyalni, aki őt felkeresi személyesen, azzal megbeszéli a dolgot, de nem kíván a médián keresztül üzengetni.

A lakos elmondása szerint már beszélt személyesen az atyával korábban, és nem jutottak dűlőre, tehát más úton-módon kellene keresni a megoldást. Kérdés, hogy merre?

„Az önkormányzatnak nincs jogköre vizsgálni a harangozás kérdését, nem járhat el az ügyben. A panaszos legfeljebb bírósághoz fordulhat” – tudtuk meg dr. Barabás Emőkétől, a Polgármesteri Hivatal igazgatási és hatósági főosztályának vezetőjétől.

Bírósághoz fordulni azonban nem érdemes – egy hasonló esetben a Legfelsőbb Bíróság korábban megállapította: a harangzúgás nem korlátozható.

Ugyanakkor érdemes helyi szinten valamilyen konszenzusra jutni – ezt az állampolgári jogok biztosa írta le még 2005-ben, egy szintén harangzúgásos ügy kapcsán. Egy lakos azt kifogásolta, hogy a közeli katolikus templom nagy harangja a gépi működtetés felszerelése óta hajnali 5 órától óránként 5-6 percig működik, ami lehetetlenné teszi a közelben lakók pihenését.

A harangozásnak évszázadok óta többféle funkciója is van. Harangszó jelzi az időt, misére hív, hirdeti a házasságkötéseket, vagy éppen a búcsú idejét a közösség elhunyt tagjától, a déli harangszó pedig a magyarok török elleni nándorfehérvári diadalát őrző hálaadás. Kérdés ugyanakkor, hogy a mai, modern ember életében valóban szükség van-e minden funkció betöltésére?

Az ombudsman széleskörű vizsgálatot folytatott a kérdésben, bevonta nemcsak az egyházat, hanem a környezetvédelmi tárcát is. Lenkovics Barnabás így összegezte vizsgálatának eredményét:

„A harangozás zavarását sérelmező, hivatalomhoz benyújtott panaszokból megfigyelhető, hogy a mai technikai társadalomban elvesztették a harangok a mindennapi munkavégzést, életvitelt szervező jelentőségüket. Álláspontom szerint a pusztán időjelző célú harangozás ma már valóban célját vesztett funkciónak tekinthető, hiszen a lakosságnak számos időmérő eszköz áll rendelkezésére. Egyes településeken, lakókörnyezetekben nem elképzelhetetlen ennek szükségtelen (mértékű) zavaró hatása” – olvashatjuk a jelentésben.

Az ombudsman kezdeményezte, hogy a szóban forgó üggyel foglalkozzon nemcsak a helyi képviselő-testület, hanem az egyházközségi képviselő-testület és az illetékes megyéspüspök is, és véleményüket, javaslataikat egyeztetve szabályozzák helyi szinten ezt a kérdést – tehát a megoldás szerinte a konszenzus lenne.

Dunaújvárosban szintén előfordult hasonló eset, ott egy újonnan felszentelt, és a templom tornyába beemelt harang hangereje miatt tiltakoztak a lakók.

Az ombudsman ott is leszögezte: a harangozást az érvényben lévő jogszabályok alapján korlátozni nem lehet, és a helyi megegyezés fontosságát hangsúlyozta. Az ügy innentől egyre szövevényesebb lett, a bíróságtól a megyei közigazgatási hivatalon át a Székesfehérvári Egyházmegyei Hivatalig számtalan fórum foglalkozott vele.

Végül a Legfelsőbb Bíróság megfellebbezhetetlen döntésében kimondta: a harangzúgás nem korlátozható. A dolog – és a harangzúgás – tehát maradt a régiben, egyet kivéve: a reggel hat órás harangozást elhagyták.

Hogy egy ilyen, több éven át elhúzódó ügy mennyi pénzébe került az adófizetőknek, és mennyi energiájába a hivataloknak, abba jobb bele sem gondolni.

Azt mindenesetre reméljük, hogy az érdi panasznak nem lesznek ilyen vetületei, és mindenki megelégedésére hamarosan megoldás születik a kérdésben.

Fotók: Shutterstock, Pixabay, Kling József

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email