erd_kezilabda

Pontokat veszített idegenben az Érd

erd_kezilabda

Pontokat veszített idegenben az Érd

Hosszú veretlenségi sorozat szakadt meg az Esztergomi Vitézek otthonában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A találkozó előtt fontos hír volt, hogy Kellermann Dóra sérülése után visszatért a pályára, aki aztán kapott is bőven játéklehetőséget Simics Judittól. Bár Kiss révén gyors érdi találattal indult a mérkőzés, az Esztergom fordított és az első 10 perc végén 5-2-re vezetett. Németh Kata nagy bravúrokat mutatott be a kapuban, de elől akadoztak a támadások – számol be a mérkőzésről a handballerd.hu.

Sokáig a házigazdák sem brillíroztak támadásban, így egy-két találattal vezettek. Az első játékrész hajrájában viszont meglépett Elek Gábor együttese egy 5-0-s szériával, amelyet csak kozmetikáznia sikerült Mlinkónak, így 13-8-as hazai vezetés állt a szünetben az eredményjelzőn.

A fordulást követően is folytatódott az Érd rossz szériája, így a 36. percben már 18-8 volt az állás. Ez a hátrány azonban túl nagynak bizonyult és az utolsó tíz perc elején is még héttel vezetett az Esztergom. A hajrában aztán Braun góljaival sikerült zárkóznia az Érdnek, de négynél közelebb nem került a házigazdához a csapat, így 28-24-re nyerte meg az Esztergom a rangadót, ezzel megszakítva a hat mérkőzésen át tartó érdi győzelmi sorozatot.

December 15-én, pénteken a listavezető Szombathely elleni bajnokival zárja a csapat a 2023-as esztendőt az Érd Arénában.

forrás: Érd Handball

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email