havasi_marta

Gyász: elhunyt dr. Havasi Márta

havasi_marta

Gyász: elhunyt dr. Havasi Márta

A volt érdi önkormányzati képviselő 74 évet élt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Volt választókerületi elnök, érdi önkormányzati képviselő, most pedig az Etikai Bizottság tagjaként segítette a Demokratikus Koalíció munkáját”

– írja honlapján az ellenzéki párt.

Dr. Havasi Márta elkötelezett demokrata volt, távozásával nem csak kollégát, barátot is vesztettünk. A Demokratikus Koalíció részvétét nyilvánítja a családnak – írta a DK a saját közösségi oldalán.

Kiváló jogász és ügyvéd volt, a vagyonkezelés, a privatizáció szakértője. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1973-ban, a rendszerváltás előtt és után is dolgozott ügyvédként, de megfordult több állami és önkormányzati intézményben, köztük Budapest XIII. kerületi tanácsánál, az Állami Vagyonügynökségnél, a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál, de kutatásvezető volt a GKI Gazdaságkutató Rt-ben is. Jogtanácsosként több könyvkiadó munkáját segítette.

A közéletbe a Demokratikus Koalíció politikusaként kapcsolódott be, 2013 és 2015 között a Pest megyei 1. választókerületi szervezet elnöke, majd mostanáig a párt etikai bizottságának tagja volt, Érdet az előző önkormányzati ciklusban szolgálta.

1994 óta élt Érden, szerette és féltette a települést, és amíg erejéből telt, mindent megtett érte.

Csőzik László polgármester megemlékező bejegyzésében ízig-vérig közösségi embernek nevezte a politikust, aki 2014-ben került be az Érdi Közgyűlésbe, ahol Fenyves-Parkváros megoldásra váró gondjaiért rendszeresen felemelte szavát.

„Törékeny alkatához képest egy bátor, álmaiért-céljaiért kiállni nem restellő, ha kell, számon kérő, ha szükséges, kemény kritikát mondó, dolgos és harcos közéleti szereplőt vesztettünk el”

– írja megemlékezésében az érdi városvezető.

fotó: dkp.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email