Childhood. Young girl during Christmas eve

Érdi gimnazisták gyűjtenek a Móra iskola diákjainak

Childhood. Young girl during Christmas eve

Érdi gimnazisták gyűjtenek a Móra iskola diákjainak

A VMG diákönkormányzata december 4-én jótékonysági akciót indít, amelyhez bárki csatlakozhat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az érdi Móra iskolába járó gyerekeknek, illetve  családjuknak gyűjtenek tartós élelmiszert a Vörösmarty Mihály Gimnázium diákjai. A Mórában autista, enyhén vagy középfokban értelmileg sérült, illetve súlyosan és halmozottan sérült gyerekeket nevelnek, és sok olyan család van, ahol a mindennapi élet működtetése is nagy nehézséget okoz.

Az ide járó gyerekek természetesen nagyon örülnek minden ajándéknak, adománynak. Többek közt a TündérPakk is rendszeresen támogatja az iskola alapítványát, idén mikulásműsorral és -csomaggal érkeznek majd,  de a legfontosabb, amire a családoknak szükségük van, az az ennivaló. Ezért is örülnek annyira a Mórában a gimnazisták kezdeményezésének – tudtuk meg Sátori Boglárka intézményvezetőtől.

A VMG-s diákok körében már hagyománya van a karitatív programoknak. A gimnázium diákönkormányzata minden esztendőben keres egy olyan intézményt, csoportot, amelyet támogathat. A segítségnyújtás mellett fontos cél az is, hogy a tanulók odafigyeljenek egymásra, megtanuljanak ajándékozni, és tudatosuljon bennük, hogy hozzájuk hasonló korú gyerekek mennyire más körülmények közt élnek, és mennyire mások lehetnek az igényeik – tudtuk meg Szilasné Mészáros Judit intézményvezetőtől.

A diákok segítettek már afrikai iskolát és ukrajnai menekülteket is. Most a Mórára esett a választás, és a két iskola egyeztetése során eldőlt: tartós élelmiszereket ajándékoznak a nehéz helyzetben élő  családoknak.

 

 

„A gyűjtés december 4-től december 12-ig tart, ebben az időszakban az intézmény portáján fogadjuk az adományokat. A beérkező élelmiszerket a DÖK a diákönkormányzat helyiségében gyűjti, illetve dobozolja”

– mondta az ÉrdMostnak Szilasné Mészáros Judit intézményvezető.

A gyűjtőakcióhoz bárki csatlakozhat, köszönettel fogadják a tartós élelmiszereket.

„Liszt, tészta, cukor, olaj, méz, lekvár, csokoládé, müzli és kakaópor kerülhet a csomagokba. Reméljük, a gyerekek közül sokan adományoznak majd, természetesen a szüleik segítségével, hiszen ezeket az élelmiszereket meg is kell vásárolni. Mikor az ukrajnai menekülteknek gyűjtöttünk, nagyon aktívak voltak a VMG-sek. Szállítottunk adományt Kárpátaljára, és segítettünk az Érden elhelyezett menekülteknek is.

Reméljük, az idei jótékonysági akciónkkal, azaz a Móra iskolába járó családok megsegítésében is ilyen jó eredményeket érünk majd el” – zárta szavait az igazgatónő.

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email