nemzetisegektanchaza7CZB

Sej, gyere vélem egy pár táncra – videóval

nemzetisegektanchaza7CZB

Sej, gyere vélem egy pár táncra – videóval

Érdi nemzetiségek mutatták be táncaikat, sőt, oktatták is, hatalmas sikerrel.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Második alkalommal rendezték meg az érdi nemzetiségi önkormányzatok az Érdi Nemzetiségek Táncházát. A Szepesben péntek este  fél-fél órában léptek színpadra a tánccsoportok, és nemcsak bemutatták nemzetiségi táncaikat, hanem tanították is őket, így bárki csatlakozhatott a táncosokhoz.

A görög, az ukrán, a lengyel, a német és a horvát nemzetiség mellett az Érdi Bukovinai Némpdalkör is műsort adott, majd a Kolo zenekar közreműködésével nemzetiségi táncházat tartottak.

„Nagy öröm volt számomra, hogy minden nemzetiségi önkormányzat komolyan készült erre az estére: élő zenés kíséretet hoztak, a tánctanításra is nagy hangsúlyt helyeztek, és természetesen felöltötték nemzeti viseletüket is” – mondta az ÉrdMostnak Hudák Ágnes, az Érdi Nemzetiségek Táncházának ötletgazdája, főszervezője.

„Minden csoport hozott magával nemzetiségi ételeket, italokat, és megvendégeltünk minden érdeklődőt. Került az asztalra a lengyel kolbásztól a német kalácson át a görög feta sajtig minden” – tette hozzá Ági.

A nemzetiségi estnek nagyon nagy sikere volt: nemcsak Érdről, hanem a fővárosból, Ercsiből, Rácalmásról, Százhalombattáról is érkeztek érdeklődők. Nagyon színessé tette az estét, hogy annyiféle nemzetiség gasztronómiai, zenei és tánckultúrájában lehetett megmerítkezni.

  • Egy kis ízelítő:

 

A fellépéseket egyébként közös megbeszélések, próbák előzték meg, amelyek során a nemzetiségi tánccsoportok is jobban megismerték egymást.

„Már tervezem a harmadik nemzetiségi táncházat, ezt tavasszal szeretnénk megtartani, ha lehet, még nagyobb formában. Jó volna, ha a nemzeti viseleteinket is részletesebben be tudnánk mutatni egymásnak és az érdeklődőknek. Hiszen ahogy a táncaink is olyan sokfélék és különbözőek, úgy a ruháink is azok” – tette hozzá Ági.

Elmondta azt is, hogy nagyon jó visszajelzéseket kaptak a közönségtől. A jelek szerint nagy igény van a nemzetiségi programokra, és arra a hangulatra, amit az élő zene, a közös éneklés, a néptánc tud teremteni.

Fotó és videó: Czere Bálint

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email