Fordulatos időjárásban lesz részünk

Fordulatos időjárásban lesz részünk

Folytatódik az enyhe, de változékony őszi időjárás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kedden eleinte szűrt napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől mindenütt beborul az ég – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.  Késő délutánig csak néhol fordulhat elő gyenge eső, szitálás, ezt követően viszont már egyre több helyen várható csapadék.
A délies szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 19 és 25 fok között valószínű, de a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hűvösebb marad az idő. Késő estére 12 és 21 fok közé hűl le a levegő.

Kedd estétől szerda reggelig

Az éjszaka első felében erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd hajnaltájt kezd el vékonyodni, szakadozni a felhőzet délnyugat felől. Sokfelé várható csapadék, akár több hullámban is. Az eső, záporeső mellett beágyazott zivatarok is lehetnek, amelyeket néhol intenzív csapadékhullás is kísérhet. A nyugati, délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz, az Észak-Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email