erdivse_mtk_23_10_15

Nyolc gól és érdi győzelem

erdivse_mtk_23_10_15

Nyolc gól és érdi győzelem

Az Érdi VSE az MTK második csapatát verte az NB III. legutóbbi fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A bajnokság tizenegyedik helyén állva, és három döntetlennel a háta mögött kezdte az MTK Budapest II. elleni mérkőzést az Érdi VSE, a NB III. Dél-Nyugati csoportjának 11. fordulójában. És úgy tűnt, hogy az érdi labdarúgók már egy félidő alatt el is intézik a lényegi kérdéseket, hiszen 4-0-ás hazai vezetéssel vonultak a csapatok az öltözőbe.

Aztán az MTK a második félidő elején szépíteni tudott, de nem sokkal utána az Érd ismét betalált. És noha a vége felé még két gólt szerzett a vendégcsapat, a győzelem nem forgott veszélyben.

Ebedli Zoltán a mérkőzést követően így értékelt:

„Rossz kilátásokkal indult a mérkőzés ugyanis a meglévő sérültjeinek mellé még a bemelegítés alatt Göblyös is csatlakozott. A sok sérült ellenére a játékunk rendben volt és szebbnél szebb gólokat lőttünk. Persze a hibák most is megvoltak de ha ennyi gólt tudunk rúgni akkor ez nem olyan húsba vágó. Gratulálok a csapatnak!”

Az Érdi VSE ezzel a győzelemével, illetve az eddig megszerzett tizenhárom pontjával továbbra is a tabella tizenegyedik helyét foglalja el, a tizenhat csapatos pontvadászatban.

A helyi futballistákra a legközelebbi fordulóban az eddigi legnehezebb erőpróba vár, hiszen a listavezető Iváncsa KSE otthonában lépnek pályára.

NB III. Dél-Nyugati csoport 11. forduló

Érdi VSE – MTK Budapest II 5-3 (4-0)
Gól: Spinner (2., 57.), Farkas (20.), Morvai (29.), Monori (45.) ill. Anokye (52., 79.) Ebot (70.)

Fotó: Facebook/Érdi VSE/Balogh István

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email