Csőzik mösz előadás Gödöllő20231010

Így küzd meg Érd a rezsiválsággal

Csőzik mösz előadás Gödöllő20231010

Így küzd meg Érd a rezsiválsággal

Csőzik László polgármester nemzetközi szemináriumon tartott előadást arról, milyen életmentő beavatkozásokra volt szükség, hogy a város megmeneküljön a csődtől.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szervezésében az Európai Demokrata Párt (EDP) október 11-én Gödöllőn tartotta Nemzetközi Szemináriumát, melynek központi kérdése az volt, hogyan hatott az energiaválság az európai helyi önkormányzatokra, illetve milyen energiahatékonysági intézkedésekkel lehetne könnyíteni az önkormányzatok és a helyi lakosok ebből adódó nehézségein.

Csőzik László polgármester a nemzetközi szemináriumon arról tartott előadást, milyen életmentő beavatkozásokra volt szükség ahhoz, hogy a város megmeneküljön a csődtől.

Beszélt arról, hogy bár jelentős segítség volt az államtól a rezsiáremelkedés kompenzálására kapott támogatás, önmagában nem volt elegendő.

Keményen vissza kellett vágni a kiadásokat, közben arra is figyelni, hogy a szolgáltatások színvonala ne csökkenjen, hogy amikor számos családnak megélhetési gondjai vannak, az önkormányzat képes legyen segíteni, védőhálót nyújtani, a szociális gondozó tevékenységet fenn tudja tartani.

Az Európai Demokrata Párt (EDP) október 11-én Gödöllőn tartotta Nemzetközi Szemináriumát

Meg kellet oldani, hogy legalább az egyik uszodánkat nyitva tudják tartani, hogy ne álljon le Érden a sportélet.

Fontos szempont volt az is, hogy a kulturális programok nagy többségét ne kelljen lemondani.

A szigorú intézkedéseknek köszönhetően sikerült is mindezt teljesíteni, de ára volt, mert sajnos felemésztette a város összes szabad forrását, pont azt a keretet, amivel kapcsolatban Csőzik még 2019-ben megfogadta: „Mindet arra fordítjuk, hogy Érd végre leküzdje évtizedes lemaradását és leaszfaltozzuk az összes poros utcát.”

A polgármester több példát hozott arra, hogyan égette el a rezsiválság Érd kevéske kis pénzét. Így néz ki mindez a számok nyelvén.

Közüzemi számlák

A „békeévnek” számító 2021-ben közel 710 millió forintot költött az érdi önkormányzat közüzemi számlákra. Ez úgy ugrott hozzávetőlegesen 1,2 milliárd forintra 2022-ben, hogy az év első felében még a rezsivédelem ernyője alatt voltak az önkormányzatok. Ez a növekedés alig 5 hónap alatt következett be, pedig ott spórolt az önkormányzat, ahol tudott.

De nem mindenhol lehetett. A közvilágítást például nem lehetett kikapcsolni. 2021-ben 161 millió forintot költött rá a város, 2022-ben 233 milliót, ami 2023-ban 330 millió lesz.

Óvodák

Ha valamin, akkor az óvodákon pláne nem lehet spórolni. Ennek szellemében az önkormányzat magára vállalta a kiadások növekedését. Íme egy eklatáns példa, a Napsugár tagóvoda áramszámlája 2021. márciusában 43,6 ezer forint; 2022. júliusában 119 ezer forint; 2022. októberében 181 ezer forint; 2023. márciusában 132 ezer forint, vagyis másfél év alatt négyszeresére emelkedett a költség.

És ez csak egy óvoda! Érden 13 tagintézményt és 2 bölcsődei épületet tart fent az önkormányzat.

Gyerekétkeztetés

A közétkeztetés áraira természetesen kihatottak az energiaárak is, de itt leginkább az infláció tett be. A KSH szerint 2021 decemberéhez képest 2022 végére 45 százalékkal nőttek az élelmiszerárak. Ezen belül a nélkülözhetetlen tojás ára 83, a margarin ára 58, a baromfihús ára 52 százalékkal nőtt. 2022 szeptemberéhez idén szeptemberre további 15 százalékos emelkedés történt.

Az érdi önkormányzat elképesztő mértékben vállalja át a terheket az itt élő családoktól

Míg 2021-ben 637 millió forint; 2022-ben 954 millió forint, addig 2023-ban már 2,75 MILLIÁRD forint. Közel 4 és félszeres a növekedés, miközben az állami normatívát még a duplájára sem emelte a kormány.

Az állami támogatás mértéke 2021-ben 439 millió, 2023-ban – ha marad az állami támogatás mértéke a jelenlegi szinten – akkor 770 millió forint.

Ez azt jelenti, hogy az egyre súlyosabb teher az önkormányzatra és a szülőkre hárul. Az önkormányzat kiadása a 2021-es 20 millió forintról 2023-ra 1,6 milliárdra nőtt.

A gyerekétkeztetésben az emelkedés horrorisztikus.

Csőzik László hangsúlyozta: „Bízom benne, hogy a kormány nemcsak a jelszavak szintjén ’családbarát’, és emelni fogja az idei normatíva mértékét. Az érdi önkormányzat valóban családbarát, mert elképesztő mértékben vállalja át a terheket az itt élő családoktól, de most már teljesítőképességünk határán vagyunk.

Aréna

Az Arénát – az uszodával – mindenképpen nyitva akarta tartani az önkormányzat, de rezsikiadásainak összes terhét nem tudta volna egyedül viselni. Viszont eredményes tárgyalásokat folytatott a kormánnyal, így a 2022-es őszi-téli időszakra 42 millió forint, 2023-ra első hónapjaira pedig újabb 40 millió forintos rezsitámogatást kapott. Ez nagyjából fedezte azt az összeget, amivel nőttek a sportcsarnok kiadásai a rezsiárak emelkedése miatt 2021-hez képest.

Ám ezt az állami támogatást csak az Arénára költhette, a másik két uszoda költségeit nem tudta kigazdálkodni, ezért nem nyitották meg a tavaly nyárra elkészült új uszodát a Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrumban. Már tavaly nyáron havi 22 millió forintba került a próbaüzem (ennek az összegnek döntő többsége a gázszámla volt). De a fő probléma, hogy a tankerület sem rendelte meg az úszásoktatást, tehát a bevételek is keményen visszaestek. Bezárták a Gárdonyi Tanuszodát, mert egyetlen hónapban, 2022. októberében 10 millió forint volt csak a gázszámlája. Miközben 2021. augusztus és 2022. augusztus között ez összesen 75 millió volt.

Kultúra

A polgármester beszélt még az egekbe szökött távhőszámlákról, arról, hogy a fűtési szezonra tavaly és idén bezárták a Szepes Gyula Művelődési Központot. Azért kellett ezt meglépni, mert az új (fix) távhődíjakat bevezető tavalyi kormányrendelet nyomán havi 800 ezer forintról 11 millió forintra emelkedett volna a fűtés költsége.

Ugyanakkor a programok nagy részét mégis megtartották, nem állt le a kulturális élet sem Érden!

A polgármester előadása végén az alábbi tanulságot vonta le:

  • A rezsiárak emelkedése még a legpesszimistább becsléseket is felülmúlta az őszi, téli szezonban;
  • Az érdi önkormányzat mindent megtett, hogy a gyerekek, az érdi családok, a rászorultak semmit vagy minél kevesebbet érezzenek a válságból;
  • Bár az érdi Fidesz, a helyi ellenzék élesen támadta a takarékossági intézkedéseinket, ha a városvezetés nem lép időben, csődbe ment volna a város;
  • Így is felemésztette az árak berobbanása a szabad forrásokat;
  • Még a kormány is méltányolta az intézkedéseket: a tavaly kidolgozott takarékossági csomag bemutatását követően 265 millió forint állami rezsitámogatást kapott a város;
  • Ez viszont nem fedezi a városi kiadások növekedését;
  • Ha idén nem segít a kormány, a kivéreztetett önkormányzat egyedül képtelen lesz kezelni tovább a rezsikrízist.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email