barcoffeeDA_210521.jpg

Záróra, de végleg – Érd szegényebb lesz egy jó hellyel, hacsak…

barcoffeeDA_210521.jpg

Záróra, de végleg – Érd szegényebb lesz egy jó hellyel, hacsak…

Becsukja kapuit a bar coffee, szombaton nyitnak ki utoljára, hacsak valaki úgy nem dönt, hogy folytatja Anitáék helyett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd első speciality kávézóját a lakótelepen nyitotta meg Bar Anita hat esztendeje. Innen két éve a főtérre költözött, a Földrajzi Múzeum szomszédságába, ahol a különleges kávékat különleges környezetben ihatták a vendégek. Mondhatni, hazatalált a bar coffee. Akkor így írtunk róla.

Otthonos, kedves, kicsit bohém hangulata volt a kis kávézónak, ahol télen megmelegedhetett a járókelő, nyáron meg jó volt hűsölni egyet a limonádé mellett…

A közönség nagyon vegyes volt: budapestről kiköltöző, gyerekes fiatalok, közép- és idősebb korosztály, kutyasétáltatók… Reggel a gyerekesek jöttek, illetve a vállalkozók, akiknek volt idejük egy laza reggelire. Többen ide szervezték az üzleti találkozóikat is. Jöttek a közeli Polgármesteri Hivatalból is.

Ebédre azok néztek be, akiknek elég volt déltájt egy szendvics, illetve sütemény, délután pedig a gyerekesek és az idősebb korosztály nézett be egy sütire, forró csokira, limonádéra.

 

 

Sajnos, kora nyáron Anita eltörte a kezét, meg kellett műteni. Szerencsére akkor még nem kellett bezárni az üzletet, jött két alkalmazott, de – ahogy Anita fogalmazott – mostanra feladták.

„Igény lenne a speciality kávézóra, humán erőforrás viszont nincs. Hétfőtől vasárnapig, reggel hattól este hatig borzasztó sok munka ez nekem, két gyerek mellett nem szeretném csinálni” – mondta Anita az ÉrdMostnak.

 

„Szombaton nyitunk ki utoljára, csinálunk egy utolsó töltött bundáskenyeres reggelit, amit nagyon sokan szerettek. Aztán kimegyünk a múzeumkertbe, a Gesztenyekavalkádra.  Viszünk rengeteg gesztenyés süteményt, gyerekpuncsot, teát, üdítőket, melegszendvicset” – sorolta Anita, akinek már megvan az új munkahelye: a vendéglátásban helyezkedett el.

„Szeretnénk eladni a vállalkozást. A berendezés ott van, aki szeretné, újraindíthatja, saját szájíze szerint. Bízom benne, hogy valaki kedvet kap hozzá és folytatja, amit elkezdtünk” – tette hozzá.

Fotó: Draskovics Ádám (archív)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email