Létezik-e rózsaszín párduc és mi fán terem a bagolyköpet?

Létezik-e rózsaszín párduc és mi fán terem a bagolyköpet?

Még lehet  jelentkezni a Magyar Földrajzi Múzeum természetbúvár szakkörére.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Fekete-Mácsai Anetta igazgató, szervező az ÉrdMostnak elmondta, legfeljebb tizenöt-tizenhét résztvevővel kívánják indítani a szakkört, és már tizenketten regisztráltak az ingyenes foglalkozásra.

dioramak_a_foldrajzi_muzeumban_kultura_napja_190122_4
„Kilenc – tizenkétéves gyerkekeket várunk. A természetbúvár szakkört minden harmadik csütörtökön, délután háromtól fél ötig tartjuk a múzeumban, illetve tavasszal és ősszel egy-egy külső helyszínen, a Duna-parton és a Fundoklia-völgyben” – mondta az igazgató, aki harmadmagával, Sipos György preparátorral és Siposné Szigethy Anna pedagógussal tartja a foglalkozásokat.

dioramak_a_foldrajzi_muzeumban_kultura_napja_sipos_gyorgy_es_macsai_anetta_190122_10
Sipos György és Fekete-Mácsai Anetta (archív)

Fekete-Mácsai Anettát sok érdi iskolás ismeri, hiszen évek óta tart múzeumpedagógiai foglalkozásokat és vesz részt az intézmény családi napjain. Sipos György és felesége ugyan a Természettudományi Múzeumban dolgoztak, de hosszú évek óta kapcsolatban állnak a Földrajzi Múzeummal, sok diorámát, preparátumot készítettek már az érdi intézménynek. A házaspár rendszeresen tart természettudományos bemutatókat (Érden is többször találkozhattak velük egy-egy rendezvényen).

 

dioramak_a_foldrajzi_muzeumban_kultura_napja_190122_1
Foglalkozásaik jóval többet nyújtanak, mint egy-egy környezetismeret óra, hiszen a gyerekek kézbe foghatnak csigákat, preparátumokat, erdei vadak üvegszemeit, de akár egy (a valódi alapján mintázott) bagolyköpetet is, így élményalapú tudást szereznek.

Erre törekednek majd az érdi szakkörön is, hiszen a természet megismerése nem a „hány része van a növénynek” típusú száraz adatok bemagolásán keresztül történik, hanem a gyakorlatban.

„Megvizsgáljuk a Duna-parton gyűjtött csigákat és kagylókat, foglalkozunk madarakkal, lesz egy ősállatos délutánunk, és azt is megtudhatják a gyerekek, mi fán terem a preparálás. Kísérletezünk majd a színekkel is.

Ennek a foglalkozásnak is természettudományos háttere lesz: olyan helyekről beszélgetünk majd, mint a káprázatosan rózsaszín Hillier-tó. És ha már rózsaszín: beszélek majd arról a jelenségről is, aminek hatására egyes állatok bőre, szőre, tolla a fajra általában nem jellemző vöröses, rózsaszínes árnyalatú lesz” – mondta Fekete-Mácsai Anetta, megjegyezve: a rózsaszín párduc természetesen a fantázia szüleménye.

A legelső alkalommal, szeptember 21-én a napórát ismerik majd meg a gyerekek, és ők is készítenek napórát. Hiszen az is cél, hogy minden alkalomról egy-egy saját készítésű aprósággal térjenek haza a szakkörösök.

Aki szeretne jelentkezni, a regisztracio@foldrajzimuzeum.hu emailcímre írjon. A havonkénti rendezvényekhez bármikor lehet kapcsolódni, és nem kötelező részt venni minden foglalkozáson.

 

 

Fotó: Balogh Alex, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Érd MJV Polgármesteri Hivatala Adóigazgatási Főosztály pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email