erdi_repter

Tudta? Érdnek valaha repülőtere is volt

erdi_repter

Tudta? Érdnek valaha repülőtere is volt

Ha még sosem hallott róla, akkor a szeptember 2-ra szervezett gyalogtúrán pótolhatja a hiányosságot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

1942 őszén az egykori érdi reptérről felszállva, majd annak közelében szenvedett halálos kimenetelű balesetet ifjabb gróf Károlyi Gyula, Horthy Miklós kormányzó sógora. Ahogy ebben a szerencsétlenségben hunyt el Tasnády László, az első magyar aranykoszorús pilóta is. És ez csupán egy, jóllehet az egyik legismertebb történet, amit a valaha volt érdi repülőtér kapcsán szokás felemlegetni.

Ennek apropóján gondolták úgy érdi civilek, hogy szeptember 2-ra egy gyalogtúrát szerveznek az egykori események helyszínére. Szóval, aki a saját szemével akarja látni, hogy merre is volt az 1920-as években létesült, majd a második világháború során megsemmisült bázis, az csatlakozzon a szombat délután negyed négykor induló sétához.

Az érdeklődőket a már szintén nem működő Termál Hotel előtti parkolóba várják, innen indul a nagyjából 3 kilométeres, és mintegy 2 órásra tervezett túra. Ennek során a Mecset utcán át az egykori érdi repülőtérhez, onnan pedig a Duna-partra vezet majd az út. Végül, a vízállástól függően a Beliczay szigeten, esetleg a gáton keresztül érkezhetnek vissza a Termál elé.

A túra során a résztvevők meglátogatják azt a területet is, ahol a tervek szerint a jövőben egy szobor őrzi majd az érdi reptér emlékét. És, hogy az emlékmű tényleg megvalósulhasson, ahhoz most bárki hozzájárulhat, ugyanis a szervezők a 14 éven felüliektől fejenként 2030 Ft-ot kérnek a kirándulásért. 14 év alatt viszont ingyenes a részvétel.

További információért hívják a túravezetőt, Süle Zsoltot: 06-20-944-04-88

Annak idején egyébként hosszabban is írtunk az érdi reptérről, amit IDE KATTINTVA tud elolvasni.

Fotó: Érd Repülőtér Emlékmű

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email