Érdi VSE labdarúgócsapata

Pontot rabolt az Érdi VSE idegenben

Érdi VSE labdarúgócsapata

Pontot rabolt az Érdi VSE idegenben

Kétgólos hátrányból állt fel Ebedli Zoltán együttese az NB III legutóbbi játéknapján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A harmadosztályú futballbajnokság 4. fordulójában a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő otthonában lépett pályára az Érdi VSE. Az összecsapás nem indult jól a vendégek szempontjából, hiszen szűk húsz perc alatt kétgólos hátrányba kerültek. Az 5. percben hazai, a 19-ben öngól eredményezte a 2-0-s gárdonyi előnyt. Fülöp Noelék még az első játékrészben szépítettek: a 20. minutumban Kincses Márk talált be a vendéglátó kapujába. 

Az egyenlítés a második félidőben, egészen pontosan a 49. percben jött össze. Ekkor Monori Norbert volt eredményes, amivel 2-2-re módosult a bajnoki csatározás állása. Mivel a hátralévő játékidőben nem esett több gól, így pontosztozkodással zárult a mérkőzés.

„A meccs nem úgy indult, ahogy elterveztük, két szerencsétlen góllal máris nagy hátrányba kerültünk. A játékosok harcoltak végig a győzelemért, ezért jár nekik a dicséret. Sikerült felállnunk és egalizálnunk, de sajnos a győzelmet már nem tudtuk kiharcolni és így döntetlen született. Vannak kijavítandó hibák elől és hátul is, azon leszünk, hogy tanuljunk ezekből”

– értékelt Ebedli Zoltán.

Férfi labdarúgó NB III Délnyugati csoport, 4. forduló
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő — Érdi VSE 2-2 (2-1)
Érdi gólok: Kincses (20. perc), Monori (59.)

Az Érdi VSE legközelebb a labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójában lesz érdekelt. Szombaton 11 órától az Unione FC ellen idegenben, Budapesten játszanak Kertész Ferencék.

Fotó: Balogh István (archív); Forrás: Érdi VSE

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email