20230821_101416

Hajszálon múlt a tragédia a Penny parkolójában

20230821_101416

Hajszálon múlt a tragédia a Penny parkolójában

Egy gépjármű motorterében csaptak fel a lángok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Hétfőn délelőtt az idős házaspár vásárolni indult a Budai úti Penny Marketbe. A férfi egy rövid időre beszaladt a boltba, mozgássérült felesége pedig a kocsiban várt rá. Alig telt el néhány perc és indultak volna tovább, még a gyújtást sem adták rá, szúros szagra lettek figyelmesek az utastérben.

Alulról és felülről is kapott vizet a motortér

A bordó Renault motorteréből azonnal felcsaptak a lángok, sürgősen el kellett hagyni az autót. Épp, hogy csak sikerült megúszni a tragédiát, hiszen az autótól jobbra annyira közel parkolt egy másik autó, hogy a rokkant feleség alig tudott kiszálni, pedig az idő nagyon szorította őket.

„Érthetetlen, ami történt hiszen eddig semmi baja nem volt az autónak. 20 éves, mi nyolc éve használjuk, odafigyeltünk rá, szervizeltettük, legutóbb töltettük a klímát, a szervót is javíttattuk, jó gazdái voltunk”

– mesélte a bácsi, miközben a tűzoltók a felhevült autó visszahűtésén dolgoztak.

Úgy tűnik, ez már menthetetlen

Felesége, kezében telefonnal, egy árnyékba helyezett széken ülve nézte végig, hogy kiég az autójuk. Ő értesítette a tűzoltókat, miközben már egy tűzoltókészülékkel a helyszínen lévők elkezdték megfékezni a lángokat, így ennek köszönhetően csak a motortérre korlátozódott a tűz.

„Öreg az autó, így nem kötöttünk CASCO biztosítást, csak a kötelezőt fizetjük, az is elég drága, ennyit engedhetünk meg magunknak. Most volt a születésnapom, elsején leszünk 50 éves házasok, nem ilyen ajándékra számítottunk”

– küzdött a könnyeivel az asszony.

Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az eset kapcsán elmondta, hogy az érdi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, ők fejezték be az oltást, utána pedig hőkamerával vizsgálták át a járművet.

Hosszan locsolták vízzel, nehogy lángra kapjon megint

Pest vármegyében elég gyakran riasztják a tűzoltókat kigyulladt gépjárművekhez, tavaly például több mint hatvan esetet regisztráltak. Általában ezek műszaki meghibásodásokra vezethetőek vissza, a fenti esethez hasonlóan sokszor az elektromos rendszerben keletkezik probléma, tudtuk meg a szóvivőtől.

Felhólyagosodott a festés a motorháztetőn

Csámpai Attila felhívta figyelmet arra is, hogy érdemes tűzoltókészüléket tartani a gépkocsiban, ugyanis egy kisebb porral oltóval is elejét vehetjük a nagyobb bajnak. Ahol ilyen nincs kéznél, ott általában rövid időn belül a jármű teljes terjedelmében ég. Mivel rengeteg gyúlékony anyag van az autókban, így a lángok is gyorsan terjednek.

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email