szikracsozik2KJ_230803.jpg

Szikrázó beszélgetés a polgármesterrel

szikracsozik2KJ_230803.jpg

Szikrázó beszélgetés a polgármesterrel

Csőzik Lászlót kérdezték a Szikra Egyesülettel táborozó autista fiatalok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vajon hány éves korban kezdődik a felnőtt életre nevelés? Egyáltalán, kell-e foglalkoznia ilyesmivel a szülőnek, iskolának, vagy majd úgyis megtanulja a gyerek, hogyan intézze a hivatalos dolgait, ossza be a pénzét, főzzön meg egy egyszerű ebédet, folyamodjon egy állásért…

Előbb-utóbb megtanulja, és csinálja is majd, a saját habitusa, belátása szerint, de azért nagyon jó, ha ehhez megvan a minta (jó esetben a szülők) és az alapok (azaz a legfontosabb ismeretek).

A Polgárok Házába is ellátogattak a fiatalok csütörtökön

A Szikra Tehetséggondozó Egyesület ezeket az alapokat egy egyhetes tábor keretében adja át olyan tizenéveseknek, akik autizmussal élnek. Főzés, banki és egyéb hivatali ügyintézés, anyagi tudatosság – megannyi fontos ismeret, ami az önálló felnőtt élethez kell.

A tábor csupán kezdő eleme a Szikra autista tizenéveseknek szóló programjának, amelynek keretében segítik a fiatalok szociális készségeinek fejlesztését, és a munkahely megszerzéséhez és megtartásához szükséges kommunikációs készségeket.  Az egy éves projektet a Starbucks Alapítvány támogatásával finanszírozzák.  Céljuk, hogy az autizmussal élő fiatalok a lehető legnagyobb eséllyel lépjenek ki a munkaerőpiacra.

Zádori Henrietta évek óta szervez táborokat és programokat az autista gyerekeknek

„Éves programunkba póbálunk minél több tizenévest bevonni, nem csak Érdről. Itt, az egyhetes táborban tizenöten vannak, többségében Érden élnek, de érkeztek a környékről is. Mindannyian szikrás gyerekek, régóta járnak már hozzánk” – mondta tudósítónknak Zádori Henrietta, a Szikra elnöke. „Az a cél, hogy ezek a fiatalok a lehető legönállóbb életet éljék majd” – tette hozzá.

A táborban részt vevő fiatalok közt nagy az életkor szerinti szórás, van köztük 13 és 27 éves is. Egyelőre még mindannyian tanulnak, van, aki felsőfokú oktatási intézményben. „Egyik diákunkat tavaly vettek fel Cambridge-be, és a Google-től már kapott gyakornoki meghívást” – jegyezte meg Henrietta.

„Jó volna, ha megtalálnák azt a munkahelyet, ahol nem agyaggolyót gyúrnak egész nap, hanem kiteljesedhetnek akár a matematika, térképészet vagy csillagászat területén. Vannak olyan diákok is, akik a művészetek világaban kiemelkedőek, de elmondható, hogy az autizmussal élők főként a reál tárgyakból kimagaslóak” – tette hozzá a Szikra elnöke.

A tizenhét éves Milán volt a legaktívabb kérdező

A főtéren beszélgettünk, ugyanis épp a Polgárok Házába igyekezett a kis csapat. Ott fogadta őket Csőzik László polgármester, aki az önkormányzat, illetve a képviselőtestület működéséről beszélt a fiataloknak, akik rengeteg kérdést tettek fel a városvezetőnek. A legaktívabb a tizenhét éves gimnazista, Tamás Milán volt, aki – mint az ÉrdMostnak elmondta – tanakodik azon, hogy politikus legyen. Vagy történelemtanár. „A politika mindenkit érdekel, hiszen ez határozza meg az életünket” – mondta a fiatalember.

És hogy mit kérdeztek  az autista fiatalok Csőzik Lászlótól? Pár kérdés és válasz, a teljesség igénye nélkül:

Találkozott-e már Orbán Viktorral? – Igen, két alkalommal, még egyetemistaként, egy beszélgetős műsorban. Akkor még nem volt miniszterelnök.

Mi a véleménye, kiviszik-e a metrót Újpalotáig? – Szerintem igen, majd a következő évtizedben. És a másik irányba is meg kellene hosszabbítani. Úgy volt, hogy a budaörsi virágpiacig megy majd, de én bedobtam, hogy mi lenne, ha Érd-Parkváros lenne a végállomása. Ehhez nagyon sok pénz kell, de szerintem tíz éven belül megoldható lenne.

A beszélgetés mintegy fél óráig tartott

Amikor a képviselőtestületi ülésen nagyobb csaták alakulnak ki, az olyan, mintha a Mónika show-ban lennénk? – Határozottan állítom, hogy igen. Persze nem mindig, de gyakran érzem úgy én is, hogy ez már az a színvonal.

Érden is van óvónőhiány? – Igen. Ha lenne pénzünk felépíteni egy új óvodát, tartok tőle, hogy nehéz lenne feltölteni a létszámot. Már meglévő intézményeinkben ezt úgy tudjuk megoldani, hogy 8 helyett 6 óvónő dolgozik, illetve visszahívunk frissnyugdíjas kollégákat. Az önkormányzatnak van 30 szolgálati lakása, ez is vonzerő lehet. Fizetéskiegészítést is ad az önkormányzat, de van olyan település, ahol ez az összeg magasabb, és ennek köszönhetően át tudják csábítani magukhoz az érdi pedagógusokat.

A beszélgetés mintegy félórásra sikeredett, de hosszabb is lett volna, ám a fiatalokra várt a következő program: az egyik bankba látogattak el.

 

Fotó: Kling József

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email