IMG_5864-1200x600

Tanulságos győzelem a második edzőmérkőzésen

IMG_5864-1200x600

Tanulságos győzelem a második edzőmérkőzésen

Az Érdi VSE a Dunaújvárossal játszott idegenben, ahol legyőzte ellenfelét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi VSE ellenfele a Dunaújváros csapata volt, a mérkőzést azonban Pálhalmán játszották le a felek. A mérkőzés iramára kicsit rányomta bélyegét a nagy meleg, de a játékosok becsülettel tették a dolgukat – számol be a mérkőzés részleteiról a klub saját honlapján.

Az első játékrészben az Érdi VSE irányította a játékot és sok lehetőséget alakított ki az ellenfél kapuja előtt. A kialakított helyzetekből egyet sikerült gólra váltani, Kürti talált az ellenfél kapujába.

A szünetben a Dunaújváros a komplett csapatot kicserélte, Ebedli Zoltán az érdiek vezetőedzője azonban csak négy helyen változtatott. A térfélcsere után a mérkőzés képe kiegyenlítettebb lett, gólszerzésre is adódott lehetőség mindkét oldalon, de a komolyabb helyzeteknél tovább egyik csapat sem jutott, így több gól már nem született a mérkőzésen és az Érdi VSE nyerte a találkozót.

„A játékosok hozzá állása megfelelő volt. Mindenkinek tudtam lehetőséget adni és kipróbálni taktikai feladatokat. Vannak dolgok amiket hiányoltam, és örülök hogy felszínre kerültek, azon leszünk hogy az első fordulóra kijavítsuk ezeket”

– értékelte a találkozón nyújtott teljesítményt Ebedli Zoltán.

Az Érdi VSE következő felkészülési mérkőzése július 15-én szombaton 11:00 órakor lesz, akkor a Hatvan csapatával játszanak az Ercsi úton. 

Felkészülési mérkőzés
Dunaújváros FC-Érdi VSE 0-1 (0-1)
Gól: Kürti Zsolt

fotó: erdivse.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email