Gál Csaba családjából hozta a „vészhelyzet” szeretetét: apja, anyja, nagybátyja, testvére és ő maga is a mentőszolgálatnál dolgozik. Most pedig már a felesége is. Vincze Enikő viszont első generációs mentős. Eredeti szakmája szakács, de sok egyebet is kipróbált: dolgozott baristaként, körmözött, pillázott, szóval lételeme a pörgés.

Amikor elsősegélynyújtást tanult, akkor érezte meg az „elhívást”. Annak ellenére, hogy nem bírt vért látni, az érintéseket nehezen viseli, a jó érzést, amit a mentőzéstől remélt, mégis megkapta.

„Sokszor látjuk, amikor kivonulunk, hogy akár egy apró dologgal is lehet segíteni. Már pár jó szótól megkönnyebbülnek az emberek, hogy nincs nagy baj, és mi azért jöttünk, hogy segítsünk. Ez minket is jó érzéssel tölt el, és ez nagyon be tud szippantani. A stresszhelyzetekben úgy működöm, mint egy gép, teszem, amit kell, és csak utána gondolom végig, mi is történt. Leginkább az viselt meg, amikor gyerekhez kellett menni, hiszen ők nem tudják elmondani pontosan, mi a bajuk.”

Enikő kétéves mentőápolói képzést végzett, Csaba mentőtechnikus. Mindketten Érden „vonultak” – vagyis a közvetlen, fizikai ellátást végezték –, Csaba most is a mentőautón teljesít szolgálatot.

Mindketten dolgoztak korábban a vendéglátásban, és még számos közös vonást fedeztek fel egymásban, mivel gyakran vonultak együtt. Olyankor különösen könnyen telt el a nap, de egy ideig nem gondoltak egymásra másként, mint egyik kolléga a másikra.

„Aztán egyre többször vettem észre magamon, hogy tetszenek a megnyilvánulásai, és ő maga is.”

– emlékszik vissza Enikő.

Csabát erről nem tudtuk megkérdezni, mert pár nappal a lakodalom előtt ügyeket intézett, majd munkába indult. Enikő is lekéste miattunk a ruhapróbát, szerencsére nem végleg, hogy kérésünkre elmesélje szerelmük történetét.

A mentősök munkája olyan, hogy hamar felfedi a jellemet. Stresszben, vészhelyzetben ismerszik meg az emberség, az empátia, a tűrőképesség a beteg, de a kolléga iránt is.

„Volt olyan esetünk, hogy el kellett vinnünk egy beteget egyik kórházból a másikba – idézi fel Enikő a pillanatot, mikor mozdult meg benne egy másfajta érzés Csaba iránt. – A beteg teljesen elhagyta magát. Egyszerűen képtelen voltam a mozgatására. Csaba azt mondta, ne aggódjak, majd ő megoldja. Csodáltam az energiáját, az erejét, és nagyon hálás voltam neki. Aztán egy másik alkalommal egy idős úrhoz kellett kimennünk, aki az utcán feküdt. Ő ivott már, de nem ez volt a baja, hanem az, hogy előtte nem sokkal meghalt a felesége. Ezt persze nem tudtuk, abból derült ki, hogy Csaba elkezdett vele beszélgetni. Akkor láttam meg, mennyire jólelkű, és mennyi empátiára képes. Azóta is csodálom benne, hogy mindenkiben keresi és meglátja a jót.”

Csaba állítólag nem árulta el neki, mivel sikerült elcsavarnia a fejét – állítólag azért, nehogy Enikő elbízza magát –, de az biztos, hogy a feszes narancssárga mentős nadrágnak igen nagy szerepe volt benne. De hát mi értelme is volna oknyomozni a szerelem dolgaiban? A lényeg, hogy a láng egyszer csak föllobbant, és azóta is ég.

„Érdekes módon onnantól, hogy összejöttünk, ritkán vonultunk együtt – folytatja Enikő. Amit annyiból nem is bántam, hogy amikor 24 órát össze vagy zárva valakivel, nehéz mindig jól viselkedni. És hát egy kapcsolat elején a legjobb arcodat szeretnéd mutatni. Aztán amikor egyszer megint együtt voltunk beosztva, beszéltünk arról, hogy vajon futó kaland legyünk-e egymásnak. Én mondtam ki, hogy lehetnénk akár több is, ő rám nézett, és azt mondta, szó szerint ugyanezt gondolja.”

Egy idő után már csak azért sem lehettek egy autón, mert Enikő gerince nem bírta a cipelést, ezért átkérte magát az irányításhoz. A mentőzés varázsa itt is megvan, a pörgés is, hiszen másodpercek alatt kell döntéseket hozni. Leggyakrabban nehézlégzéses, mellkasi panaszok miatt, illetve kisebb-nagyobb háztartási balesetekhez kell kiküldenie a mentőt.

„Olyan is volt nemrég, hogy telefonon „reanimáltam” egy beteget, szerencsére 4 perc múlva ott voltak a kollégák, és sikeresen újraélesztették az illetőt.”

Bár a munkakapcsolatuk így már nem egy térben zajlott, a kötődés egyre erősebb lett. Aztán, hogy végképp minden a feje tetejére álljon, Enikő és Csaba barátai, kollégái, rokonai egyszer csak kaptak egy szép pecsétes zöld-arany borítékot, benne az alábbi szöveggel:

„Némi töprengés és rövidke próbaidő után úgy döntöttünk, örök életünkre meg kívánjuk hosszabbítani a nem mindennapi kapcsolatunkat”

Aki tehát július 8-án délután a Földrajzi Múzeum tájékán járt, bizonyára elcsodálkozott azon, milyen sok mentőst lát egy helyen, sőt rövid időre – egy fotózás erejéig – még egy használaton kívüli mentőautót is. Az ok kivételesen nem baleset volt, hanem az, hogy Enikő és Csaba itt fogadott egymásnak örök hűséget.

„Nagyon jó, hogy mindent őszintén meg tudunk beszélni. Szerintem az a legfontosabb egy kapcsolatban, hogy se titkok ne legyenek, se tabutémák. Nekem a legjobb barátom tényleg a párom. Ez olyankor jön ki igazán, amikor nem értünk egyet. Nagyon élvezem, hogy Csaba olyan érveket mond a maga igaza mellett, ami nekem nem jutott volna eszembe. Mivel ő bizonyos dolgokban másképp gondolkodik, jól kiegészítjük egymást.”

Enikő szerint a másik nagyon fontos dolog egy kapcsolatban a humor.

„Ha úgy jövök haza, hogy teljesen kikészültem, és semmire nem vágyom már, csak egy jó fürdőre meg alvásra, akkor is megpróbál megnevettetni. Nem akarja, hogy úgy feküdjek le, hogy tiszta ideg vagyok. Ez a két dolog mindig megmarad közöttünk. Én 70 évesen is fogok nevetni a viccein, és biztos, hogy akkor is megbeszélünk mindent. Aki nevet, boldog, és mi mindig sokat fogunk nevetni együtt.”