A tárnoki Rákóczi utca továbbra is le van zárva.

Már látszódik a Vadlúd utcai új körforgalom nyomvonala

A tárnoki Rákóczi utca továbbra is le van zárva.

Már látszódik a Vadlúd utcai új körforgalom nyomvonala

Őszre biztosan elkészül a leginkább várva várt érdi csomópont.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Noha az utóbbi hetek esőzései hátráltatták a munkát, a kivitelező tájékoztatása szerint még így is bőven az előre megszabott határidőn belül halad a Vadlúd-Sóskúti-Zámori utak kereszteződésébe tervezett körforgalom építése.

„Vagyis ősszel átadhatják majd a forgalomnak” – mondta el megkeresésünkre László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője.

Mint arról az ÉrdMost is rendszeresen beszámolt, a munkálatok kora tavasszal kezdődtek. A sok-sok éve várt körforgalom kialakítása során kicserélik a közműveket, korszerűsítik a közvilágítási hálózatot, négy új buszmegállót és gyalogátkelőhelyet is, nem utolsó sorban kerékpársávokat is kialakítanak.

Ahogy az a fotókon is látszik, pillanatnyilag a leendő körforgalom Tárnok felőli oldalának kialakítása a látványosabb. A közművesítés mellett itt-ott már a szegélykövek is a helyükre kerültek, így egyre láthatóbbá válik a majdani építmény végső formája.

Nézze meg képeinket a munkálatok aktuális állapotáról!

Fotó: ÉrdMost/Szűcs Gergely

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email