Évi és kisagyi fejlődési rendellenességgel született fia, Imike története sokak számára ismerős lehet Érden. A teljes körű, napi huszonnégy órás ellátást igénylő, immár 21 éves fiú és édesanyja élete bővelkedett nehéz fordulatokban.
Évi a nagymama telkén annak idején egy tizenegy négyzetméteres kis kalyibába költözött akkori párjával és Imivel. Alapítványi segítséggel lett a kamrából kis ház, az elhanyagolt udvart pedig az érdi kézilabdás szurkolók, azaz a Dragonok és a battai Bulldogok hozták rendbe.
Évi helyzete így könnyebbé vált, de magatehetetlen, speciális étrendre szoruló kisfia mellett továbbra sem tud munkát vállalni. Otthongondozási díjat kap, Imikének van egy szerény nyugdíja, szóval meg kell fogniuk minden fillért.
Jótét kezek az elmúlt években sütivásárral, adományokkal segítették őket, és több érdi üzletben, iskolában gyűjtötték számukra a PET-palackok kupakjait. Ez utóbbi körülbelül tízezer forint havi bevételt jelentett számukra.
„Ez a benzinpénzem” – mondta Évi, akihez egy napfényes júniusi délelőttön látogattunk el. Kettesben üldögéltünk a kertben, Imike ugyanis nem volt otthon: a délelőttöket a Habilitációs Központban tölti. Szeret ott lenni, van társasága, elfoglaltsága, és őt is szeretik. A központ autója hozza-viszi reggel és ebédtájt, ami nagy könnyebbség Évinek.
„Ilyenkor van egy kis időm takarítani, főzni, megetetni az állatokat és gondozni a kertet – sorolta Évi. – Sajnos, arra kevés a délelőtt, hogy munkát vállaljak, de a konyhakertben sok minden megterem, és most már tyúkokat is tartok, napi tíz tojásom van, arra is akad vevő” – árulta el.
Rá sem ismerni a hajdani lomos, építési hulladékkal teli udvarra: virágok, fűszernövények, zöldségek nőnek a gondozott kiskertben.
„Van krumplim, a spenótfa mindig szétszórja a magját, a paradicsomot, paprikát pedig magról nevelem. Eprem is van, és ültettem málnát is, mert Imike nagyon szereti a bogyós gyümölcsöket, úgy eszi a savanyú szedret, mintha cukor lenne. Sóska is van, de az már felmagzott” – mutatott körbe.
A lábunknál két kutyus üldögélt, Lilit, a golden retrivert nemrég mentették és fogadták örökbe. Évi neveli, oktatja, mert Lili még nagyon szertelen, ugrál, nyalogat, és bizony nehéz volt megszerezni a bizalmát. Bogi már régi bútordarab, ahogy a szobában alvó Pumi is.
Negyediknek ott van Döme, a nagymamáról maradt cica, no meg a tyúkok. Közülük tizenötöt nemrég kaptak adományba, különleges fajták, kékesfehér héjú tojást tojnak.
„Esténként kiülök, kiengedem őket, vigyázok, hogy a veteményesbe ne menjenek. Télen az egész kert az övék” – nevetett Évi. Imike nagyon szereti az állatokat, boldog, ha köztük lehet.
Ahogy végigsétáltunk a kerten a különleges tojást tojó tyúkokhoz, a ház oldalában jó pár zsák hever, mint kiderült, mindegyikben kupak van. Évi még egy-két helyszínre elmegy az összegyűjtött kupakokért, aztán leadja a tele zsákokat. Most utoljára.
Ugyanis ez a lehetőség országszerte megszűnik ebben a hónapban: nem veszik már át a műanyag-feldolgozó cégek az összegyűjtött csavarzárakat. Egy EU-s szabályozás miatt a jövőben nem lehet majd leszedni a kupakot a palackról (ezt egyes márkáknál már tapasztaljuk is).
Számtalan szervezet, magánszemély esik így el adománytól. Sok helyen fémből készült kupakgyűjtő szívekbe (vagy egyéb formájú tárolókba) dobhattuk a műanyagkupakokat. Diósdon és Tárnokon is volt ilyen gyűjtő, és az ide hozott kupakokból befolyó összeg is Imike családját segítette. Mostanáig.
„Sajnos, ez az intézkedés megint a legrászorultabbakat sújtja. És nem is csak a pénzről van szó. Nekem az, hogy havonta eljártam a kupakokért, társaságot, kimozdulási lehetőséget jelentett. Most már nem fogok járni se a tejboltba, se a henteshez. Meg az általános iskolákba sem” – sorolta Évi.
Mint annyi más, sérült gyermeket nevelő anyuka, a napjai jó részét otthon tölti, hiszen Imikével nehezen mozdulnak ki.
„Nehéz őt emelgetni, ki-be tenni a kerekesszékből. Oldalra nyíló ajtós autónk van, elvileg be lehetne emelni őt a székkel együtt, de szükség lenne egy olyan eszközre, amihez a kerekesszéket rögzíteni tudjuk. Erre gyűjtünk most. Nagyon örülnék, ha valaki tudna segíteni abban, hogy egyáltalán merre induljak el, hol és hogyan vehetünk ilyen rögzítőrendszert”- árulta el Évi.
Kérdeztem, mire vágyik még. „Vettem két könyvet a napokban, szeretném elolvasni őket. Úgyhogy szabadidőre” – nevetett Évi, aki búcsúzóul a kezembe nyomott egy teli tojástartót. Szabadkoztam, de csak nevetett. Ő, aki már megtanult segítséget elfogadni, nagyon örül annak is, ha adhat. Ahogy kinyitottam a tartót, rám mosolyogtak a kékesfehér, különleges tojások.
