20230520_121553

Vidám gyerekek rohamozták meg a város nyugati felét

20230520_121553

Vidám gyerekek rohamozták meg a város nyugati felét

Rengeteg játék és program várja a családokat Érdnyugaton, a gyermeknapon.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdnyugat Egyesület élen jár a programszervezésben, hiszen legfontosabb céljaik egyike, hogy megörvendeztessék a város nyugati részén élő gyerekeket és családokat. A közelgő gyermeknap erre egy nagyon jó lehetőség, hiszen most már második alkalommal tartják meg ezt a rendezvényt, amellyel egyben helyi hagyományt is teremtettek.

A Bóbita játszótérnél többféle versenyre nevezthetnek be a gyerekek: ugrálókötelezésre, aszfaltrajzversenyre, labdajátékokra és zsákban futásra is. Az egyesület elnöke a rendezvény kapcsán megjegyezte, hogy kiemelt figyelmet fordítottak, hogy hagyományos játékokkal játszhassanak a legkisebbek.

„Nagyon elvesztek a mai gyerekek a digitális világban, így mi megpróbáljuk visszahozni azokat a játékokat, amelyekkel régen is jókat játszottak a kicsik és úgy tűnik, hogy erre ma is van igény”

– hangsúlyozta Ábrahámné Ila, az egyesület elnöke.

Tombola is van ma, amelyhez egy patika és egy környékbeli horgászbolt is ajánlott fel ajándékokat, de az egyesületünk szerény anyagi keretéből is szántunk erre – tette hozzá.

Nagy kedvenc az ugrálóvár, amely szinte teljes létszámmal üzemel, de van itt arcfestés és óriás Jenga is. A játszótér mellett parkol egy úthenger, a gyerekek pedig nem kímélték a járművet, felmásztak rá, mintha azt is nekik hozták volna ide.

 

A délután kiemelkedő eseménye a nagy kötélhúzás, amelyet tavaly a gyerekek nyertek meg, de idén az egyesület felnőtt tagjai és önkéntesei nagy erőkkel készültek a visszavágóra.

A szervzők ebben a szikrázó napsütésben egészen 18 óráig várják a családokat, szóval a legkisebbeknek még egy kiadós délutáni alvás után is adott a lehetőség a játékra, a tartalmas szórakozásra.

Az Érdnyugat Egyesület pedig már készül a következő nagy programjára, hiszen augusztus 20-án tartják meg a ParPar-t, az a Parkvárosi Parádét. Az év további programjairól a civil szervezet hivatalos honlapján lehet tájékozódni.

 

fotó: Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email