230423-deltarse-U13-erd.roplabda1

Országos döntőbe jutottak röpis lányaink

230423-deltarse-U13-erd.roplabda1

Országos döntőbe jutottak röpis lányaink

A Delta RSE 13 év alatti röplabdázói már ezzel az eredménnyel is megkoronázták szezonjukat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Megdolgoztak a sikerért az érdi Delta Röplabda Sportegyesület fiatal leányzói, akik tíz alap- és tizenhat középszakaszban lejátszott mérkőzéssel a hátuk mögött bejutottak az Öryné Merő Nóra U13 Országos Mini Bajnokság I. osztályának hatos döntőjébe.

Nagy tett ez egy viszonylag kis egyesülettől, főleg annak tükrében, hogy a finálé másik öt résztvevője jóval „nagyobb” klub, jellemzően profi felnőttcsapatok mögött lévő utánpótlásbázisok.

A Delta RSE kilenc győzelmet és tizenöt vereséget számláló hosszú menetelés után ért be a hatodik helyre az utánpótlás-bajnokság tabelláján, amivel kiharcolta a budapesti hatos döntőben való szereplés jogát.

„Nagyon örültem, hogy sikerült az U13-as csapattal a kvalifikáció. Az idény kezdetén is látszott, hogy sokra érdemes ez a keret, de persze mindig lehetnek kellemetlen meglepetések. Az elvégzett munkának meglett az eredménye, ott vagyunk a legjobbak között”

— nyilatkozta az ÉrdMostnak Dömötör-Mátrai Beáta, a Delta RSE Érd vezetőedzője, aki játékosként ötszörös magyar bajnok és a nemzeti csapatban is szerepelt huszonöt alkalommal.

A Dömötör Emese, Petrás Janka, Fodróczy Blanka, Boros Boglárka, Kocsi Liza, Gábor Hanga, Szász Emma, Albert Júlia Evelin, Baumann Zita Fruzsina, Pálházi Fruzsina Réka, Sándor Nóra, Izmendi Zselyke összetételő érdi csapat a középszakasz utolsó fordulójában, hazai pályán 2-1-re legyőzte az Újpesti Torna Egyletet.

„A szezon eleje talán egy kicsit nehezebb volt, de a végére egész jól belejöttünk a csapattal. Nagyon szerettük volna már a bajnokság kezdetén is, hogy a végelszámolásnál ott legyünk a legjobbak között. Ez összejött, aminek most nagyon örülünk. Sikerült összeszoknunk a bajnokság során és amikor igazán erősek vagyunk, bárkit le tudunk győzni. Akár a döntőben is.”

— kezdte értékelését Dömötör Emese, a Delta Tigrisek (merthogy erről az állatről kapta becenevét a klub) fiatal röplabdázója.

„Az összetartásban rejlik az erőnk, illetve abban a harcias küzdőszellemben, amit rendre felveszünk a mérkőzések elején. Rengeteg edzés, rengeteg munka van a  hátunk mögött és mivel sok meccs van a lábainkban és a kezeinkben, rutinnal is rendelkezünk. A döntőben való jó szerepléshez a szurkolóink biztatására is szükségünk lesz, akik eddig is folyamatosan mellettünk álltak és buzdítottak minket”

— folytatta Dömötör Emese.

A bajnokság érmes helyezéseiről döntő záró rendezvényét május 13-án és 14-én rendezik Budapesten, a Vasas pályáján. A Delta RSE a B csoportba került a Békéscsaba és a Nyíregyháza mellé.

„Izgalommal várjuk a májusi hétvégét. Azt kértem a lányoktól, hogy próbáljanak felszabadultan játszani és élvezzék a döntő minden egyes percét, pillanatát”

— árulta el Dömötör-Mátrai Beáta.

Fotók: Balogh István, Pecsuvácz Péter

További cikkeink

További cikkeink

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email