verselo5_230413.jpg

Meglepték egymást a versrajongók az érdi könyvtárban

verselo5_230413.jpg

Meglepték egymást a versrajongók az érdi könyvtárban

Miks Csaba Braille-írásból tanulta meg annak idején A Walesi bárdokat, amit most az érdi közönség előtt mondott el.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vers-elő címmel hirdetett szavalóestet a városi könyvtár, a költészet napja alkalmából. Mindenkit vártak, aki szívesen mond verset, az sem volt akadály, ha nem fejből, hanem papírról. A kezdeményezéssel egy régi hagyományt elevenítettek fel.

Minden korosztályból érkeztek versmondók. Meglepő módon Arany János költeményei voltak a  legnépszerűbbek, de nem maradhatott ki Petőfi, József Attila, Juhász Gyula, Dzsida Jenő és Heltai Jenő sem, sőt, még egy Kaffka Margit-verset is hallhattunk ezen a szerda délutánon.

„Még nem voltam ilyen versenyen, de gyerekként szerettem szavalni. Könyvtártag vagyok, figyelemmel követem a programokat, és most kedvem szottyant verset mondani” – mondta egy érdi nagymama, aki az unokáinak rendszeresen szaval. „Kezembe vettem egy kötetet, ami költőnők verseit tartalmazza. Kaffka Petike jár című versére esett a választásom” – mondta Paczolay Julianna, aki a publikum előtt Kaffka életrajzát és tragikusan korai halálát is ismertette röviden.

Az idős hölgy ráadásul az est végén egy remek javaslattal is élt. mint mondta, az ő korosztályából többen ismernek még megzenésített Petőfi-verseket, így azt ajánlotta, énekeljen együtt a közönség és a szavalók. Az ötletnek nagy sikere volt, menten rá is gyújtottak arra, hogy „Befordúltam a konyhára”.

„Nem kérdés, hogy a Pató Pál urat választottam. Az egész családom, rokonságom Pató Pálnénak hív, mert ötször meggondolom, mire megcsinálok valamit” – nevetett Hézinger Henrietta. „A halogatás jó, az ember lazít, nem megy fel a vérnyomása, nem pörög, hanem szép, nyugalmasan oldja meg a dolgokat” – tette hozzá.

Miks Csaba látássérült. Van egy kulturális podcastja, a Vers-elő programot is rögzítette a műsor számára. Szeretné, ha ez a  kezdeményezés minél népszerűbb lenne. Csaba tagja egy zenés társulatnak, rendszeresen turnéznak Erdélyben és a Felvidéken, ő a hangosításért felel, emellett szaval is.

„A walesi bárdok az egyik kedvencem, hetedikben szavaltam először. Ezt a verset még Braille-írásból tanultam meg, és ha csak lehet, a Braille-t használom. Mostanában már sajnos inkább hang alapján tanulok, mert nagyon kevés Braille-hez jutok hozzá. És mivel évek óta masszírozok, az ujjaim már elhasználtabbak, mint ami a folyamatos és szép Braille-olvasáshoz szükséges lenne” – tette hozzá Miks Csaba.

A költészet napjához kapcsolódóan az egyik sarokban felállítottak egy paravánt, amelyen több magyar költő és szerelmeik kapcsolatát ábrázolják, rövid történetekkel, fotókkal, néha meglepő adatokkal. A paraván több mint egy hónapig lesz látható a felnőttkönyvtárban.

Fotók: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email