magyarok_vasara_3

Aki kínai áruval jön, azt elküldik

magyarok_vasara_3

Aki kínai áruval jön, azt elküldik

A hagyomány folytatódik. Idén először tartották meg a Magyarok Érdi Vásárát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A szervező szerint meglepően sokan látogattak ki az idei első Magyarok Érdi Vásárára. Venczel Ilona elmondta, nagyjából nyolcvan árus portékájából lehetett válogatni. Mások mellett volt táska-, játék- és pólókészítő, de szemezgethettünk a sajtok, húsok és a rengetegféle édesség közül is. Miként az ilyenkor szokásos programok sem maradtak el. A gyerekeket különféle népi játékokkal, a kicsit idősebbeket pedig kulturális előadásokkal várták.

Az árusok közt mindig vannak régi és új arcok, árulta el a szervező. Az egyedi textilbabákat gyártó érdi Kuti Andrea például most először járt kint. Szerinte ez egy jó lehetőség arra, hogy a helyi termelők vagy éppen kézművesek, mint ő is, találkozhassanak a helyi közönséggel.

Venczel Ilona ennek kapcsán hozzátette, fontos szempont, hogy minél több érdi vagy környékbeli árus jelenjen meg, de persze mindig érkeznek kereskedők távolabbról is. Ami viszont ennél is lényegesebb, hogy kizárólag magyar, illetve saját készítésű termékkel érdemes jönni. Ugyanis volt már rá példa, hogy elküldték, aki mondjuk valamilyen kínai eredetű dolgot próbált meg értékesíteni.

A cél egyébként nem is kizárólag az, hogy az emberek mindenáron vegyenek valamit, hanem, hogy egyáltalán találkozzanak, beszélgessenek. A Magyarok Vására szeretné felidézni a régi korok vásári hangulatát, ami egykoron amolyan közösségformáló eseményt jelentett, fogalmazott a szervező.

A következő Magyarok Érdi Vásárát május 20-án tartják majd.

Fotó: ÉrdMost/Szűcs Gergely

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email