Lehet-e egy közösségnek érték, ami funkcióját rég elveszítette, nem számít műemléknek, látogatása, megközelítése nem biztosított, ugyanakkor helyi védettséget élvez? Hogyne lehetne! Ha létjogosultsága mégis megkérdőjeleződött, érdemes-e mindenáron fenntartani? Erről bizony érdemes megkérdezni az adott közösséget. Felülírhatja-e egy jelenbeli fejlesztés terve a múlt egy itt ragadt ipartörténeti emlékét? Ezeket a kérdéseket egy öreg víztorony megmentésének vagy lebontásának dilemmája veti föl.

Durva leegyszerűsítés volna a cuki régiség és a mindent leuralni kívánó globális kapitalizmus harcaként ábrázolni a dilemmát, ezért megosztunk olvasóinkkal sok kevéssé ismert körülményt, hogy könnyebb legyen véleményt formálni. Föltett valaki a közösségi oldalra egy rajzot, melyen szomorú torony könyörög az életéért, alatta immár 236 hozzászólásban ítél a nép az „Eddig föl se tűnt, hogy ott van, most bezzeg megy a cirkusz” illetve a „Láncold oda magad!” két szélsősége között.

A torony ügye a legutóbbi közgyűlésen került elő, mint sürgősséggel tárgyalandó téma. Nagy vitát váltott ki az előterjesztés, amely megfontolásra javasolta a torony helyi védettségének megszüntetését, tekintve, hogy a torony gazdája, a létragyártással foglalkozó Krause Kft. olyan bővítést tervez, melynek útjában áll. 

Lássuk, mi fán terem ez a 25,60 m magas víztorony! 

Tavaly a  Konstruma Műszaki Iroda készített egy szakvélemény a toronyról, amelynek tartalmát László Ferenc, a Polgármesteri Hivatal kommunikációs vezetője ismertette szerkesztőségünkkel, a főbb tudnivalókat ez alapján osztjuk meg olvasóinkkal.

Az 1882-ben átadott Budapest-Pécs vasútvonal mellett álló telek akkoriban még szántóföld volt, a Tolmács utca pedig mezőgazdasági földút. A terület ipari hasznosítása csak a II. világháború után merült fel. Az érdi téesz kiszolgálására az 1950-es években alapították meg itt a járműjavítót, amely a 60-as évektől már komoly ipari üzemmé nőtte ki magát Érdi Állami Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat néven. 1968-ban még az MTV SZOT vándorzászlaját is elnyerte, a 70-es években háromszor is élüzem lett. 

A víztorony megépítésével az 1950-es évek közepétől az ipari és lakossági vízellátást kívánták biztosítani. A toronyhoz több fúrt kút is tartozik, amelyek vizét szivattyú juttatta fel a toronyba. A helyiek szerint a torony építkezését jelentősen lassította a tégla hiánya – és az 1956-os forradalom -, a későbbi hasznosítást pedig korlátozta a túl kemény talajvíz. Igazából nem sokkal az építése után már korszerűtlennek számított. De nem is a hasznossága miatt kapott 2016-ban helyi védelmet.

Tény, hogy az öreg torony rossz állapotban van. Egyszerű lemezajtó vezet a belsejébe. A pince fölé 7 – rozsdás vaslétrákkal megközelíthető – szintet emeltek vasbeton, középen lyukas födémek segítségével. A szintekről minden irányba lőrésszerű ablakok nyílnak. Amit ide beépítettek, az mind elöregedett, még az a sudár munkásszobor is a tövében, amely a szocialista ipar dicsőségét volt hivatott széles vállaival hirdetni.

Helyi védettséget 2016-ban kapott a torony – és nem mondjuk 1993-ban, amikor az APV Rt. átadta a Krausé-nak. Közvetlenül azután lett fontos a városnak a víztorony, hogy a cég jelezte az előző városvezetésnek, hogy fejleszteni kíván, és együttműködést ajánlott. Ez akkor egyúttal azt is eredményezte, hogy a Krause a fejlesztési terveit elvitte Lengyelországba, Érd pedig hoppon maradt.

A jelenlegi városvezetés nem szeretne így járni, hangsúlyozza László Ferenc kommunikációs igazgató, ezért a napokban meghirdette, hogy várja az ötleteket a torony kreatív hasznosítására. Eddig hét ötlet érkezett a viztorony@erd.hu e-mail címre. 

Kettő kifejezetten modern és eredeti: beküldőjük a torony gravitációs energiatároló erőműként való továbbéltetését javasolja. (Ez azt jelentené, hogy a napelemekből keletkező eltárolandó energiát a víztömeg helyzetének megváltoztatására fordítanák. Azzal, hogy a tömeg magasabb helyre kerül, a helyzeti energiája megnő.) A probléma ezzel elsősorban az, hogy a víztorony kapacitása túl kicsi: mindössze tíz köbméteres.

Továbbá a szerkezete instabil, hiszen minimum 40 évvel ezelőtt ezelőtt használaton kívül helyezték, mindössze minimális állagmegóvást végeztek rajta. Már öt tonna víz fölnyomása garantáltan végezne vele, félő, hogy eldől a víz súlya alatt. Ráadásul nemcsak az építmény aggott el, a gépészettel már akkor problémák voltak, amikor működött: az érdi talajvíz rendkívül kemény, ami kikezdte a víztorony rendszereit, arról nem is beszélve, hogy amióta nincs használatban, a korrózió is tette a dolgát.    

Egy másik kreatív ötlet szerint át lehetne alakítani falmászók számára sportolás céljára. Ehhez mindenképpen a torony statikai vizsgálatára volna szükség, a fő akadály azonban az, hogy a Krause gyártelepén áll, a közvetlen környékén irodaházak vannak, távolabb gyártás zajlik, és a cég az üzemi területre nem engedhet be falmászókat. Hasonló problémát jelentene, ha – miként valaki javasolta – sörözőként kelne új életre. Ennek – túl azon, hogy a városszéli gyártelepen viszonylag kevés törzsvendége akadna – akadálya az is, hogy az alapterülete mindössze egy 3,5 méter átmérőjű kör, ahová két ember meg egy asztal is nehezen fér be, nem hogy egy bárpult. A felsőbb szinteken meg még ennyi sem.

Fölmerült az is, hogy a tornyot le kellene bontani, és a jó tégláiból felépíteni egy földszintes hasonmását, amely – másutt – egy vízügyi bemutatótelep része lehetne gyermekes családok részére. „Ezzel a gondolattal akár mi is tudunk azonosulni – mondta László Ferenc. – Szívesen vennénk, ha olyan megoldás születne, amely valamilyen módon megőrizné a torony értékét, hiszen egy letűnt kor emlékét őrzi.”

A Krause most többek között azért vette elő ismét a fejlesztési terveit – melyeknek akadálya a torony -, mert balesetveszélyes állapota miatt túl nagy kockázatot jelent, emiatt nincs az a biztosító, amely a telephelyre biztosítást kötne.

Hogy a toronyért mennyire kár, az nehéz kérdés, ha azt vesszük, hogy egy ócska cipőhöz is lehet kötődni, nemhogy egy régi toronyhoz, ami megfelelő helyen akár megbecsült zarándokhelye is lehetne egy városnak. Nekünk torony-műfajban törökkori is van – méltatlanul elhanyagolt állapotban. A Krause víztornya mindenesetre nem tűnik olyan épületnek jelen pillanatban, amihez a városlakókat érzelmi szálak kötnék. De ez majd most a napokban kiderül.

Jelenleg a társadalmasítás folyik, melynek végén lakossági fórumot rendez az önkormányzat, és annak eredményei által motiválva a városvezetés leül és megállapodik a Krausé-val. Egyelőre annyi történt, hogy a közgyűlés megszavazta, hogy a város kezdeményezi a helyi védettség megszüntetését, és erről társadalmi vitát indít. „Ennek bármi lehet a vége, a városvezetés szeretne jó megoldás tartani: figyelünk az értékekre, ugyanakkor nem szeretnénk elveszíteni a város egyik legjelentősebb adófizetőjét és munkahelyteremtőjét sem” – közölte a város szóvivője.