Idén ők a jók

Idén ők a jók

Február 13-án a Művészetek Palotájában osztották ki a Kovács István Alapítvány ösztöndíjait, amit a VMG tíz tanulója is átvehetett.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A 2016-ban, az unokák által létrehozott Kovács István Alapítvány küldetése, hogy a névadó emlékének adózva, a tehetséges fiatalok oktatását és sportpályafutását támogassa.

Kovács István a 60-as évektől kezdve Érden élt, és a város meghatározó személyisége volt.

Az ösztöndíjra január 15-ig lehetett pályázni (a feltételekről korábban itt írtunk). Az  alapítványhoz idén 68 pályázat érkezett be, 14 érdi diáktól és 54 sportolótól.

A diákok között a kiírás szerint a 13. életévüket már betöltött, érdi középiskolába járó tanulók pályázhattak. A kajak-kenusok között pedig olyanok, akik még 23 év alattiak, országos bajnokságon 1. vagy nemzetközi versenyen dobogós helyezést értek el 2023-ban. A pályázók maximum 200 ezer forintért adhatták be jelentkezésüket. Az elnyert pénzösszegek felkészülésükre vagy tanulmányaikra fordíthatóak – olvasható az alapítvány honlapján.

A kuratórium helyzete évről évre nehezebb a nyertes pályázók kiválasztáskor, a kiemelkedő eredmények mellett figyelembe veszik a szociális helyzetet is.

A VMG alábbi diákjai nyerték el az ösztöndíjat: Albitz Csanád Áron, Biró Dóra Anna, Böcskei Albert Béla, Fodor Noémi, Hujber Fanni Boglárka, Kocsis Boldizsár, Kovács Marcell, Megyeri-Kiss István,  Soczó Panni Kamilla, Urbányi Júlia. A Gárdonyi gimnáziumból Metzl Milán pályázott sikerrel.

Az alapítvány 2016 óta, a mostani díjazottakkal együtt összesen 163 főt támogatott már több tízmillió forinttal.

Fotó: kiajo.hu

További cikkeink

Ma már szinte semmi nem emlékeztet arra, hogy Ófaluban egykor egy komoly repülős élet zajlott. Az 1920-as évektől működő érdi sportrepülőtéren több mint 200 pilótát

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Intézményi Koordináció pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében munkaügyi ügyintéző

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email