sebészet_2

Életben maradhat az egynapos sebészet

sebészet_2

Életben maradhat az egynapos sebészet

Már több, mint 20-an jelentkeztek a pénteken meghirdetett műtőssegéd állásra.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az országos médiumokhoz hasonlóan, pénteken az ÉrdMost is idézte az érdi Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatójának Facebook bejegyzését, amiben arról írt, hogy beadta felmondását az egynapos sebészet egyetlen műtőssegédje, ezért ha nem találnak új kollégát erre a pozícióra, akkor február 1-től le kell mondani – a szemészeti beavatkozásokon kívül, – az összes műtétet.

Szombat reggel aztán egy újabb poszttal jelentkezett Bárány Zsolt. Mint fogalmaz, a váratlanul rájuk irányuló országos médiafigyelemnek ugyan számos negatív hatása is van, ami viszont előnye a dolognak, hogy a „hihetetlen mértékű elérésnek” köszönhetően sokkal több lehetséges érdeklődőhöz is eljutott a segélykiáltás.

Így már péntek délutánig több, mint 20-an jelentkeztek az állásra. A főigazgató hozzáteszi, ez azt jelenti, hogy már hétfőn megkezdhetik az állásinterjúkat, és ha megtalálják a megfelelő munkaerőt, akkor mégsem kell operációk sokaságát törölni.

Fotó: Pexels

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email