rendelogregus_221128

Tiltakoznak az érdi szakrendelő államosítása ellen

rendelogregus_221128

Tiltakoznak az érdi szakrendelő államosítása ellen

Gregus László attól tart, ellehetetlenülhet az orvosi ellátás, ha a Romics a Szent Imre Kórházhoz kerül.

Ne vegye el a kormány a szakrendelőt az érdi önkormányzattól! A Romics negyvenháromféle ellátást nyújt a gyermeksebészettől a diabetológiáig, és ezt nem szeretnénk veszni hagyni – hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Gregus László, a Demokratikus Koalíció Pest 1. választókerületének vezetője.

Az önkormányzati képviselő kitért arra is: a NEAK állja az intézmény költségvetésének nagy részét, de Érd városa is hozzájárul évi harmincmillió forinttal a szakrendelő működtetéséhez.

“Minden lehetőséget igyekszünk megragadni, hogy az érdieknek megfelelő egészségügyi ellátásuk legyen. Ha államosítják az intézményt, eme dolgok nagy része veszendőbe megy. Minden jel szerint a Romics a Szent Imre Kórházhoz kerül, és innentől kezdve az ottani grémium mondja meg, hogy az orvosaink mikor és hogy ügyeljenek, hogy a védőnőinknek hova kell menni, az érdi páciensek pedig, ha úgy adódik, mehetnek be a XI. kerületbe, a Szent Imre Kórházba” – mondta a képviselő.

Gregus László a hétfői sajtótájékoztatón (Fotó: Ádám Katalin)

“Bármi jön ezután, az biztosnak tekinthető, hogy a magyar egészségügyhöz hasonlóan le fog épülni ez a szakrendelő is, az önkormányzatnak pedig ebbe semmi beleszólása sem lesz” – mondta aggódva Gregus László. A DK szerint a legújabb, átalakításnak csúfolt egészségügyi megszorítás tervét azonnal vissza kell vonni, és nem szabad elvenni az önkormányzatoktól a szakrendelőket.

Csőzik László polgármester az ATV adásában szintén a parlament előtt lévő törvénytervezetről beszélt. Mint közösségi oldalán írja: minden érdi megsínyli, ha ebben a formában átmegy a kormány törvénytervezete.

Nem tudunk délutánonként háziorvoshoz járni, hiszen ügyeletbe rendelik majd őket, és orvoshiány is lehet. Sok az idős háziorvos, nem biztos, hogy vállalják az ügyeletet, inkább nyugdíjba mennek.

 

Félő, hogy elszipkázzák a szakorvosokat a szakrendelő tervezett államosításával, így az érdi páciensek kénytelenek lesznek a budapesti Tétényi útra bejárni. Szinte naponta találkozhatunk olyan hírekkel, hogy az orvosok és ápolók hiánya miatt sok állami kórház képtelen ezt vagy azt az osztályát működtetni. Az érdi polgármester nem szeretné, ha a Romicsra is ilyen sors várna.

 

 

“Az érdi szakrendelőnkben komoly, milliárdos fejlesztések voltak az elmúlt években. Épp most cseréltük le a 18 éves csontsűrűségmérő berendezést egy teljesen újra, illetve szereltük fel a nagy sávszélességű wifi-hálózatot. Az éves áramhasználat 20-25 százalékát fogjuk magunk megtermelni a közeljövőben azáltal, hogy felszerelünk egy 700 darabos napelemrendszert.

Ki fogja fejleszteni és milyen pénzből a Romicsot, ha elveszik az önkormányzattól?”

Hozzáteszi: a problémák már most is az országos egészségügyi rendszer működési zavaraiból adódnak. Érden is érezteti hatását, hogy egyre nehezebb szakorvosokat, ápolókat találni. Ami pedig a páciensek kifogásolta várólistákat illeti: a szakrendelőnknek egy évre előre megszabja a NEAK, hogy egy adott egészségügyi ellátásból egy hónapban mennyit lehet elvégezni.

“Emlékszem, mi volt, amikor elvették az iskolákat. A totális központosítással az oktatási rendszer szinte működésképtelenné vált, a beszerzések lebénultak, előfordult, hogy kréta sem volt az osztályteremben. Csakhogy a betegek élete, egészsége nem játék, abba kéne hagyni ezt az értelmetlen, végiggondolatlan centralizálást, államosítást” – zárta szavait.

Fotó Ádám Kata, ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email