Fried Zsófiával, a foglalkozások vezetőjével beszélgettünk arról, külső körülmények vagy egy belső értékrend nyomán lesznek-e boldogok az idősek.

Mennyire rugalmas a lélek, egyáltalán, fejleszthető-e a személyiség hatvan év felett?

Ez nem kor kérdése. Van, akit ez nyolcvanévesen is érdekel, van, akit már húszévesen sem. Pont ez a baj: önmagunkkal, a személyiségünkkel nem foglalkozunk. Nem vagyunk boldogok, sem békések, és nem értjük, miért nem működnek a dolgaink.

A reklámok azt sugallják, hogy az idősek boldogan és felhőtlenül élnek, miután már nem kell dolgozniuk és a gyerekek is kirepültek. Ez így van a valóságban is?

Nem, ugyanis nem a munka és a gyerekek elengedése jelenti a boldogságot. Ezek nem terhek. Minden, amire vágyunk, minden jó tulajdonság és érték bennünk van, csak ilyen vagy olyan okból ezeket nem használjuk, nem mutatjuk meg sem magunknak, sem másoknak, miközben az életnek ez az alapja.

A fizikai állapot romlása nem nyomja rá a bélyegét az idősek hangulatára?

Attól függ, ki hogy fogja fel. Tudomásul kell vennünk, hogy a testünk nem úgy működik, mint korábban – ugyanakkor sok mindennel karban lehet tartani. Az életünk értelmét fiatal és idős korban egyaránt az adja meg, ha számunkra értelmes dolgokkal foglalkozunk.

Ha így teszünk, a test romlását is nagyon jól tudjuk kezelni. Érzékeljük, hogy már nem tudunk úgy menni, fogni, emelni, egyáltalán működni, ahogy régen. De ettől a személyiségünk még nem fejlődik vissza – sőt. Nem véletlenül beszélnek az öregek bölcsességéről.

A lelkiállapotunk kihat a fizikumunkra? Aki elégedettebben, boldogabban él, az egészségesebb is? Jobban viseli a betegségeket?

Én inkább úgy mondanám: jobban kezeli. Ami a kérdés első felét illeti, érdemes megnézni, mostanság hány fiatalnak van olyan betegsége, amivel régebben csak idősebbek küzdöttek? Hányan halnak meg fiatalon? Ezek a kérdések azonban mélyre vezetnek. Hogy visszakanyarodjak: mindannyiunkban ott vannak a jó tulajdonságok, és ha ezekre alapozunk, az életünk minősége megváltozik.

Egy nemzetközi program hazai koordinátoraként érkezett Érdre.

1995-ben, az ENSZ megalakulásának ötvenedik évében egy civil szervezet egy széles körű nemzetközi felmérés eredményei alapján összeállított egy listát, hogy mi az a tizenkét érték, amit a legalapvetőbbnek tartunk ahhoz, hogy minőségi életet éljünk. Ide tartozik többek közt a béke, a szeretet, a felelősség, a tolerancia, a hűség, az egyszerűség, az egység, az együttműködés.

Az UNICEF látva a listát, azt szorgalmazta, hogy ezt a vizsgálati eredményt az oktatásban is kamatoztassák, és egy-két éven belül rájöttek arra is, hogy ezek az alapvető értékek minden korosztály számára fontosak és szükségesek.

Így indult útjára a Living Values Education (LVE) program, amelynek a magyarországi koordinátora vagyok. Az LVE létrejöttének leglényegesebb indítéka, hogy a bennünk lévő jót, illetve belső értékeinket „élővé”, a mindennapjaink részévé tegyük, és így egy olyan értékrendet mutassunk gyermekeinknek, ami az életüket minőségivé teszi.

Hány alkalomból állnak ezek az interaktív foglalkozások?

Nincs meghatározva, ameddig érdeklődés van. Bárki bármikor csatlakozhat. Havonta egyszer találkozunk, beszélgetünk, adok házi feladatot is.

Mint egy tanár?

Igen, hiszen nyugdíjas matematika-fizika szakos tanár vagyok. Egy görög kollégám révén ismerkedtem meg a programmal, és 1999-ben csatlakoztam.

Reáltárgyakat tanított, mégis a lélek dolgaival foglalkozik?

Igen, és ez számomra természetes. Azt viszont sajnálom, hogy ezek a programok nem annyira keresettek, mint amennyire szükség van rájuk.