érd3_8

Békésen ücsörgött a teraszon, amikor a rendőrök rátörtek

érd3_8

Békésen ücsörgött a teraszon, amikor a rendőrök rátörtek

Betörés-sorozat és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt tartoztatták le az érdi férfit.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

M. Istvánt október 12-én fogták el érdi rendőrök, egy több hónapon át tartó nyomozás után. A férfit lopás valamint kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják és a bíróság azóta már le is tartóztatta.

Az ügy előzménye, hogy idén nyáron Érdről és más környékbeli településekről is számos bejelentés érkezett betöréses bűncselekményekről. A nyomozók hasonlóságot véltek felfedezni az egyes esetek közt. A police.hu beszámolója szerint, legtöbbször a teraszajtó volt felfeszítve, javarészt délelőtt zajlottak az események, és a zsebben is könnyen elrejthető ékszerek, pénz vagy épp parfüm volt a rabló célpontja, miközben a cipekedéssel feltűnést keltő, nagyobb méretű elektronikai cikkekhez nem nyúlt.

A közel egy hónap alatt elkövetett 11 betörés helyszínéről mintegy 5,3 millió forintot lopott össze a tettes, majd profilt váltott és a gyanú szerint kábítószert kezdett árulni.

 

Amikor a rendőrök a minap elfogták, majd átkutatták a 42 éves férfi tartózkodási helyét, a betörések mellett a kábítószer-kereskedelem gyanúját is megtámasztó bizonyítékokat foglaltak le, például különböző fajtájú fehér port, zöld növényi anyagot, de előkerült az egyik házból elvitt, azóta tulajdonosának visszaadott karkötő is.

Fotó: police.hu

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email