Gondoljunk erre, mielőtt a Papi földek vízimadarai elé szórnánk az uzsonnamaradékot, vagy akár a búzát, kukoricát. Ugyanis a mesterséges táplálás öngyilkos viselkedésváltozást idéz elő a vadmadaraknál.
Aki végigsétál a Papi földek záportározója mellett kialakított úton, kedves látványra lehet figyelmes: a tó menti füves területen tőkés récék, nyári libák totyognak.
A madarak körülbelül egy éve jelentek meg a tónál, tehát nem telepítették őket, hanem beköltöztek a kellemes élőhelyre. Szelídek, láthatóan megszokták az emberek közelségét, bár azért tartják a távolságot – egészen addig, míg a látogatók oda nem dobnak nekik egy kiflicsücsköt, a gyerek uzsonnájából maradt kölesgolyót vagy más csemegét, mert akkor minden óvatosságot feledve csapnak le a finom falatokra.
A látogatók – különösen a gyerekek – ilyenkor boldogan nézik a „kiéhezett” szárnyasokat, akiket, lám, most sikerült jóllakatni.
Csakhogy ez egyáltalán nem így van. Sőt:
1. dacára, hogy egy pillanat alatt rábuknak a kiflicsücsökre, ezek az állatok nem éhesek;
2. ha azok volnának, sem lenne szabad péksüteménnyel etetni őket, mert a kiflivégtől, puffasztott rágcsáktól megbetegednek, illetve elpusztulnak;
3. olyan helyre szoktatjuk a madarakat, ahol semmi keresnivalójuk.
Soha, sehol, semmivel
„Közép és hosszú távú hatását tekintve a vízimadarak egyébként teljesen felesleges etetése valójában állatkínzásnak minősül” – fogalmazott lapunknak Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szóvivője. Direkt fogalmazott ilyen sarkosan: mint mondta, a vízimadarak etetése több szempontból is káros, és nem csak az állatokra.
A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően eltérnek az énekesmadarakétól: etetésük öngyilkos viselkedésváltozást, sérülést, járványos megbetegedést, rengeteg szenvedést okoz számukra. Emellett szennyezzük a vizet, a vízpartot, és veszélyeztetjük az emberi egészséget is.
A récék, ludak, hattyúk tápláléka alapvetően a parton legelt fű és lágyszárú növény, ami télen-nyáron rendelkezésre áll. A mesterséges táplálás néhány hét alatt rendkívül veszélyes módon kikapcsolja a természetes táplálkozást és a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést is.
Nem beszélve arról, hogy a folyamatosan fogyasztott kiflicsücsök és a kacsaetető automatákban található pellet emésztőszervi gyulladást, valamint súlyos hiánybetegséget okoz, ami a fiókák röpképtelenségével jár.
Orbán Zoltán hangsúlyozta: a vízimadarakkal szemben az énekesmadarak etetése nem okoz viselkedésváltozást, de ott sem mindegy, mivel, mikor és hogyan etetjük őket.
És most vonatkoztassunk el a madarak jóllététől: a kiflicsücskök, rágcsák eldobálása színtiszta élelmiszerpazarlás, ami patkányinváziót okozhat. Növeli a zsúfoltságot és az agressziót a madarak között, ráadásul az önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz.
Érdemes kiemelni azt is, hogy a madáretetés elősegíti a fertőző betegségek, mint például a madárinfluenza állatról emberre történő terjedését is.
Tudnunk kell továbbá, hogy a nyáron etetett madarak télen nem vonulnak el, mivel elkényelmesednek, illetve megbetegszenek. És mit csinál az ember, ha egy elesett vadmadarat lát? Azt gondolja, hogy éhezik, ezért aztán megeteti. Ez tehát egy ördögi kör, a mesterségesen etetett és elpusztuló madarak száma pedig egyre nő…
„Ha majd kiírják, nem etetem”
„Az emberek sajnos nem tudják, milyen káros a vízimadarak etetése. A figyelemfelhívó plakátok, táblák kihelyezése viszont láthatóan hasznos: az MME ténykedésének köszönhetően már kevesebben vetnek morzsát, egyéb eleséget a vízimadarak elé” – tudtuk meg Orbán Zoltántól.
Az MME honlapjáról letölthető egy kinyomtatható és kihelyezhető plakát, ami érthetően és tömören elmagyarázza a veszélyeket. Jó lenne, ha pár ilyet a Papi földek tavacskája mellé is kihelyeznének az illetékesek, mert alig negyedóra alatt két hölggyel is találkoztunk, akik a kacsákat etették.
Egyikük búzát hozott. „Tudom, hogy nem szabad, de azért…” – a fiatal anyuka nem fejezte be a mondatot, valószínűleg arra gondolt: szegénykék, ne maradjanak éhen. Elmondtam neki, amit a szakembertől megtudtam a vadkacsák etetésének hátrányairól és következményeiről, és köszönettel fogadta.
Nem így az a hölgy, aki egy szakajtó kukoricát szórt gyakorlott mozdulattal a vadkacsák elé. Neki is elmondtam, milyen veszélyekkel jár a tőkés récék etetése. „Ez csak kukorica. Tavasz óta mindennap kijövök ide etetni őket – válaszolta erre. – És addig etetni is fogom őket, amíg ki nem írják, hogy nem szabad” – mondta határozottan.
„Se kenyér, se búza, se kukorica” – hangsúlyozta erre Orbán Zoltán. Mindegy, mivel etetjük őket, az öngyilkos viselkedésváltozást minden mesterségesen adott táplálék kiváltja. „Soha, semmikor és semmivel ne etessük a vízimadarakat!” – mondta el ismét.
Remélhetőleg, ha egy-két magyarázó, illetve tiltó tábla kikerül, sokan átértékelik majd a vadkacsák etetését. Ez nemcsak a madarak, hanem a park használóinak és gondozóinak érdeke is, hiszen az állatok ürülékét most rendszeresen takarítani kell a futópályáról. Ha kevesebb eledelt kapnak, várhatóan inkább a part közelében bóklásznak majd a récék, ahol, valljuk be, sokkal szebben és kedvesebben mutatnak, mint a futópályán.
