Mesebeli római hajó kötött ki Százhalombattán – videó

A különleges, letűnt korokat idéző gályát szerdáig lehet megnézni a battai Csónakháznál.

Hétfő este ünnepélyes keretek közt fogadták a Danuvina Alacris hajót a százhalombattai Csónakháznál. A hajó július 16-án indult el Németországból azzal a céllal, hogy 25 fős legénységével végighaladjon a Dunán a Fekete-erdőtől egészen Románia keleti határáig.

Azonban nem egy modern vízijárművet kell elképzelni, hiszen a Danuvina Alacris egy, a Római Birodalom korából származó úgynevezett őrhajó mása. A 4. századi, 18 méter széles, 2,8 méter magas és 6 tonna súlyú római gálya egy nemzetközi projekt keretében készült azzal a szándékkal, hogy felhívja a figyelmet a római limes útvonalának emlékeire, egyúttal pedig előhívja és támogassa az együttműködést az érintett Duna-parti települések között.

A több hetes túra során a hajó számos helyen – így Százhalombattán is  – kiköt. Szerdáig van rá lehetőség, hogy testközelből is megnézhessük: őseink közel kétezer éve milyen járművön szelték a folyót.

Fotók: Érdmost.hu

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email