érd1_11

Gázpisztollyal raboltak Százhalombattán

érd1_11

Gázpisztollyal raboltak Százhalombattán

Két napon belül felkutatták és elfogták az érdi rendőrök a párost, akik egy százhalombattai játszótéren támadtak áldozataikra. Gáz és riasztófegyver is előkerült a szóváltás és dulakodás közben, valamint egy mobiltelefon is eltűnt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Barátjával beszélgetett szombat este egy százhalombattai játszótéren a 19 éves helyi férfi, amikor két, elmondása szerint ismeretlen hozzájuk lépett. Egyikük elővett egy fegyvert, rájuk fogta és közölte: „most pakolni fogtok!” A 19 éves sértett ráfogott a fegyveres kezére és megpróbálta kicsavarni, miközben barátja elszaladt. Dulakodtak, földre kerültek, a fegyvert sikerült a támadó kezéből kivennie, ám közben kapott egy ütést az arcába. A verekedés végén a támadó elfutott, elejtett fegyverét az áldozat hazavitte és észrevette, hogy több százezer forintos mobiltelefonja eltűnt.

A rendőrök adatgyűjtése másnapra már eredményt hozott, célirányosan indultak egy tárnoki férfi érdi tartózkodási helyére. A 20 éves V. Dezsőt elfogták, 17 éves társa néhány órával később került az előállító helyiségbe.

A fiatalkorú beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, V. Dezső szerint nem úgy történt, ami történt. Mindkettőjüket fegyveres rablás bűntettének kísérletével gyanúsították meg, V. Dezsőt őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

A lefoglalt fegyver az elsődleges vélemény szerint gáz és riasztófegyver, további vizsgálatát igazságügyi fegyverszakértő végzi. A rendőrök az elvitt mobiltelefont is megtalálták, sőt a támadó véres pulóverét is szakértő vizsgálja.

Az Érdi Rendőrkapitányság V. Dezső, valamint 17 éves társa ellen fegyveres rablás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email