bolyki_220730.jpg

Lélektől lélekig

bolyki_220730.jpg

Lélektől lélekig

Örökzöld és kevésbé ismert gospelek csendültek fel szombat délután a múzeumkertben, Bolyki Balázs és négy fia előadásában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ingyenes koncertet az Életút Alapítvány szervezte, a Sorsfordító beszélgetések című rendezvénysorozatuk keretében. Mint Rajz József elnök tudósítónknak elmondta, ezeket a havi rendszerességű alkalmakat februárban kezdték, és eddig eddig kisebb körben szervezték, ez volt az első alkalom, hogy nyitottak a nagyközönség felé.

A cél a közösségformálás, az, hogy az emberek nyissanak, kilépjenek a mindennapokból – hangsúlyozta Rajz József.

A délutánt Csemer István jazz-zongorista kezdte, őt Bolyki Balázs és fiai követték a színpadon. A látogatókat kávéval, üdítővel várták, no meg egy kis beszélgetéssel: az alapítvány képviselőivel bárki leülhetett a terített asztal mellé.

Bolyki Balázs az Érdi Televíziónak elmondta: azokat a dolgokat öntik dalokba és hozzák klasszikus, illetve kevésbé ismert gospel nótákon keresztül a közönség elé, amit egy család, apa és négy fia megél a mindennapokban. Mint megtudtuk, nagy erőkkel készülnek augusztus 29-ei fellépésükre, amit a Kongresszusi Központban tartanak majd, abból az alkalomból, hogy tízéves lesz a Bolyki Soul & Gospel Kórus.

„A zene a híd – ez lesz a koncertünk címe. Szeretnénk eljutni mindenkihez, életkortól, társadalmi rétegtől függetlenül. A Jóistentől kaptuk a zenét, ami lélektől lélekig él. A zenén keresztül össze tudunk kapcsolódni. Nagyon fontosnak tartottuk a Covid alatt is, hogy amikor csak tudtunk, és ahol csak tudtunk, énekeljünk, mert hiszek abban, hogy kívülről ugyan adhatunk segítséget az embereknek, de ha nem tudjuk katalizálni őket, no meg magunkat is, akkor csak tüneti kezelésről beszélhetünk. A belülről jövő problémák csak akkor oldódnak meg, ha szívből tudunk aktiválódni, és erre a zene kiváló eszköz” – zárta szavait.

A következő alkalmat augusztus 27-én tartják, szintén a múzeumkertben: akkor Gyárfás István jazz-gitáros lesz a rendezvény vendége.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email