22_03_29_erdmost_nincskep

Csillagos ötöst adott a szülőknek a Kőrösi iskola

22_03_29_erdmost_nincskep

Csillagos ötöst adott a szülőknek a Kőrösi iskola

A pandémia nem befolyásolta a tanulmányi átlagot, most is 4,3 tized lett a diákok bizonyítványának átlaga.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Összesen 832-en végezték el a 2021-22-es tanévet, ebből 430 alsós. A Kőrösi iskola diákjainak 35 százaléka kitűnő vagy jeles bizonyítványt vitt haza. „A szülők jól tanultak a gyerekekkel, a szülőknek adtunk csillagos ötöst” – nyilatkozta az Érd FM 101,3 Zónázó című műsorának Maitz Ferenc igazgató. A továbbtanulás 100 százalékos, minden végzőst felvettek valamelyik általa választott iskolába.

Jól teljesítettek a különféle tanulmányi versenyeken is. A megmérettetések közül többet még online formában tudtak megrendezni. Így a Katyika meg Matyika országos mesemondó versenyt, vagy az Itthon vagy, otthon vagy történelmi versenyt és az angol nyelvi versenyeket.

Idén rendezték meg a II. országos Kodály Zoltán Műveltségi Vetélkedőt a megyei jogú városok diákjainak. Húsz város kapcsolódott be a versengésbe, a 6 csapatos döntőt júniusban, a Kőrösi iskolában tartották, és a házigazdák végeztek az első helyen.

Az intézményvezető szerint a tanév egyik legnagyobb kihívása az iskola 75. évfordulójának a méltó megünneplése volt, erre fűzték fel az éves rendezvényeket is. Különböző vetélkedők versenyek hirdettek, például alsó tagozatban rajzversenyeket, a felsősöknek pedig Kőrösivel kapcsolatos pályázatok elkészítése volt a feladat.

A jubileumi program május 13-án a „Kőrösi 75” elnevezésű rendezvénnyel zárult: akkor tartották a hagyományos „Szeretlek, Kőrösi” játékos vetélkedőt a felső tagozatosok számára, a kvízjátékot már több mint 10 éve rendezik meg. A szülők bevonásával tartottak kirakodóvásárt, volt táncház az alsósoknak, valamint öregdiák-találkozó, retró kiállítás és  szülinapi meglepetés: egy szponzor bevonásával az Elek apó szobornál egyedi gyártású padokat helyeztek el, ahol ezentúl órákat is tarthatnak. A Kőrösi-gálán pedig a jelenlegi és egykori diákok adtak műsort, végül térzenével búcsúztatták a rendezvénysorozatot.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email