22_03_29_erdmost_nincskep

Erős alapokon az utánpótlás

Csibi József, a Kárpáti Farkasok U8-as korosztályának vezetőedzője szerint nagyon jó szezont zártak.

Hatvan gyermekkel dolgozta végig az idényt Csibi József, a Kárpáti Farkasok U8-as korosztályának vezetőedzője, aki a játékosok fejlődésével és teljesítményével is elégedett volt a mögöttünk hagyott évadban.

“Nagyon jó szezont zártunk, hatvan körüli létszámmal dolgoztunk és sok tornán vehettünk részt, ráadásul az idény második felében már a legerősebb ellenfelekkel tudtuk összemérni tudásunkat. Nagyon jól helyt álltunk és felvettük a versenyt a nagyobb klubokkal. Megtörtént a korosztályváltás, melynek köszönhetően huszonkét gyermeket tudtunk feladni az U10-es korosztályba, és hat-hét gyermek annyit fejlődött, hogy az U10-es korosztály első felében helyezkedik el képességei alapján” – nyilatkozta Csibi József, hozzátéve: összességében jó szezont zártak, sok tornán voltak, és sikerült eljutniuk a Steel Bulls Cup nemzetközi tornára is.

 

A teljes cikket a Kárpáti Farkasok honlapján olvashatják el.

További cikkeink

A Határtalanul Program keretében tölthetett négy napot Erdélyben az Érdligeti Általános Iskola hatvanhat diákja és hat pedagógusa. Az intézmény 4,3 millió forintot nyert el a

További cikkeink

A szakértők szerint augusztus közepe lehet a legnehezebb időszak a hazai üzemanyag-ellátásban, de egyes érdi kutakon már kedden sem lehetett kapni 95-ös benzint.

Gallyaznak Érden az ELMÜ egyik hálózatának nyomvonalán, a Murányi, a Gellért, a Riminyáki, Ürmös, Kutyavári utcák környékén. Mutatjuk az érintett utcákat.

Az érdi önkormányzat a helyi ipartestülettel együttműködve két ingyenes előadást szervez mindazok számára, akik

Facebook

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest
Share on reddit
Reddit
Share on telegram
Telegram
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email