Klímapiknik: harapni lehet a jó levegőt

Május 7-én rendezték meg a Darukezelő utcai, születőben lévő klímabarát parkban az áprilisban elmaradt klímapikniket, amelyen elkezdték kialakítani a mezítlábas tanösvényt, felszerelték az új klímabarát kvízjáték tábláit, és bemutatták a klímasátrat is.

Felső-Parkvárosban, a Darukezelő utcában a közösség segítségével alakítják ki városunk országosan is példaértékű klímaparkját. Már a tervezés folyamatába bevonták a városlakókat, majd a kialakítás során nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a civilek minél inkább maguknak érezzék ezt a páratlan atmoszférával és kitűnő levegővel megáldott területet.

A Darukezelő utcában, az egykori Levente üdülő hűlt helye korábban eldzsungelesedett és szemetes terület volt. Aztán egyszer csak megszületett az ötlet, hogy itt akár közpark is épülhetne, és mivel közben elkészült a város klímavédelmi stratégiája, miért ne lehetne egyenesen akár klímapark a környezetvédelem jegyében.

Dr. Palkó Zsolt, a város klímavédelmi és zöld városfejlesztési biztosa szerint nem kérdés, hogy klímaparknak valamennyi város klímastratégiájában és akciótervében szerepelnie kell. A városvezetéssel ezért közös célként fogalmazták meg, hogy olyan parkokat alakítsanak ki, amelyekben a növényzet és az állatvilág ellenállóbb a klímaváltozás hatásaival szemben.

Csőzik László polgármester természetesen részt vett a klímapikniken, és ő is hangsúlyozta, az a cél, hogy az érdi parkok 15-20 év múlva is parkok legyenek, hogy Parkváros valóban parkok városa legyen. Hogy az itt élők, akik kertváros jellege miatt imádják a települést, akik azért költöztek ki Érdre, mert jó a levegő, sok a zöldfelület, a fás rész, azok 15-20 év múlva is jól érezzék itt magukat.

A májusi ülésen tárgyal majd arról a képviselő-testület, hogy a park hivatalosan is közpark legyen, vagyis kimondják, hogy erre a területre nem lehet építeni, ugyanis a terület jelenleg városközponti területnek minősül, ami azt jelenti, hogy ide elvileg nagy épületeket is fel lehetne húzni, de mivel a városvezetés határozott célja, hogy ez park maradjon, benyújtják az erre vonatkozó előterjesztést.

Tetlák Örs alpolgármester a pikniken kihangsúlyozta, szeretnék formalizálni a együttműködésüket az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesülettel, amely eddig is óriási erőfeszítéseket tett a park kialakításában és gondozásában, de szeretnének arról is határozni, hogy további pénzforrások bevonásával tájépítészeket bízzanak meg, hogy véglegesen elkészülhessen az ország első klímaparkja.

 

 

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email