IMG_1327

Foci: fontos rangadó a szezonhajrá előtt

IMG_1327

Foci: fontos rangadó a szezonhajrá előtt

A tabella kilencedik helyén álló Kaposvári Rákóczi FC-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen a tizenegyedik helyen álló Érdi VSE május 1-jén, vasárnap 17 órától az NB III Nyugati csoportjának 33. fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Kilábalni látszik az elmúlt hetek kisebb gödréből az Érdi VSE, amely a Pápa elleni hazai és a Tatabánya elleni idegenbeli vereségek után a kiváló formába kerülő és a kiesés elől menekülő Balatonfüred elleni hazai döntetlen után önbizalomnövelő idegenbeli győzelmet aratott a harmadosztálytól már biztosan búcsúzó Andráshida vendégeként.

A múlt heti 4-1-es idegenbeli siker második félidejére alapozna Limperger Zsolt a Kaposvári Rákóczi FC elleni hazai rangadón, hiszen a vendég somogyiak ellen koncentrált védekezésre és hatékony támadójátékra van szüksége a pontszerzéshez. Nagy Tamás együttese ugyanis a múlt héten bár 3-0-s vereséget szenvedett az NB I-es visszajátszókkal teletűzdelt Mol Fehérvár FC II ellen hazai környezetben, de azt megelőzően a Komáromot, a Nagykanizsát és az Andráshidát is legyőzte idegenben, míg a dobogós BVSC-vel otthon játszott döntetlent.

Az Érdi VSE és a Rákóczi ősszel a bajnokság 14. fordulójában kifejezetten fordulatos mérkőzést játszott, hiszen gyors első félidei gólváltás után a hajrában az érdiek fordítottak, de erre válaszolt a Kaposvár és 2-2-es döntetlenre mentette a mérkőzést. Azt megelőzően csak a 2017/18-as és a 2016/17-es idényben találkoztak a felek. A köztes három szezonban a vendégek megjárták az elsőosztályt is. Az NB III-ban a 17/18-as idényben mindkét meccset 2-1-re a vendégcsapat nyerte, míg egy szezonnal korábban mindkétszer az érdiek örülhettek egygólos sikernek.

“Megteszünk mindent, hogy itthon tartsuk a három pontot. A Kaposvár játéka kissé hasonlít a második csapatokéhoz, olyan szempontból, hogy sok fiatal mellett van néhány rutinosabb játékos. Fordulatos mérkőzést játszottunk ott, hasonló meccsre számítok hazai pályán is, de sokat fog számítani, hogy hátul hogyan teljesítünk és bízom benne, hogy sikerül végre lehoznunk egy mérkőzést kapott gól nélkül. Felfeléjátékban pedig a Balatonfüred elleni utolsó húsz percre és az andráshidai második félidőre kell alapoznunk. Minden győzelem pozitív hatással van a csapatra, szóval jót tett a múlt heti siker, de az a meccs már elmúlt és most egy jóval erősebb csapattal játszunk”

– mondta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője a klub honlapjának.

A május 1-jén, 17 órakor kezdődő Érdi VSE–Kaposvári Rákóczi FC mérkőzést Héra Csanád vezeti, segítői Holpár Gergely és Urgyán Antal lesznek.

NB III, Nyugati csoport, 33. forduló
05.01., 17.00: Érdi VSE–Kaposvári Rákóczi FC

kiemelt kép: Balogh István/archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email