22_03_29_erdmost_nincskep

Már most nagy az érdeklődés a nyári táborokra

22_03_29_erdmost_nincskep

Már most nagy az érdeklődés a nyári táborokra

Amellett, hogy őrült tempóban közelít a nyári szünet, nagyjából hasonló ütemben fogynak a helyek a nyári táborokra, pedig Tóth Béla, a taborfigyelo.hu vezetője szerint az idei lesz a csúcs év – erre pedig érdemes előkészülnie a szülőnek és gyermeknek egyaránt, hiszen a kínálat is dilemmára adhat okot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Tóth Béla az ÉrdMédiacentrumnak adott interjújában kifejtette, előzetes várakozásaik szerint az idei csúcsév lesz, mert még sosem táborozott ennyi gyermek Magyarországon, mint amit idénre várnak. Elmondta, jelenleg közel hétszáz táborturnus között böngészhetnek a szülők és gyermekek a taborfigyelo.hu https://taborfigyelo.hu/ oldalon, amely 15%-kal nagyobb kínálat, mint az előző év azonos időszakában, de emellett rendkívül színes a kínálat és nagy az érdeklődés is.

A taborfigyelo.hu alapítója felhívta a figyelmet arra is, hogy már érdemes most kiválasztani a nyári táborokat, mert a legjobb ár-érték aránnyal rendelkező turnusok hamar betelnek.

Részletezte, a táborkínálat sosem volt még ennyire sokrétű, hiszen Andocson például egy olyan tábort szerveznek, ahol a gyermekek fákra épített faházakban lakhatnak, de Kecskeméten például a 3D konstruktőröknek is lesz táboruk, ahol világszínvonalú technológiai tudással gazdagodhatnak. Megjegyezte, Pilisen például olyan katonai tábort tartanak, ahol van egyhónapos turnus is, ezidő alatt a gyermek elméleti és gyakorlati képzést kap a katonai alaptanból, majd küldetéseket, missziókat kell teljesíteni, de lesz footgolf-, portréalkotó-, YouTube-videókészítő-, olasz-angol nyelvű, mesterséges intelligencia-, vagy éppen gyermek-kutya kommunikációs tábor is.

Tóth Béla megjegyezte azt is, jellemzően fele-fele arányban oszlanak el az ottalvós és napközis táborok és ez a tendencia az elmúlt években sem változott jelentősen, csupán a koronavírus-járvány miatt lett egy időre több a napközis tábor.

A taborfigyelo.hu vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy egy ingyenes videosorozatot hoztak létre weboldalukon, ahol többek között a szülők arra kapnak választ, mikortól érdemes táborba küldeni a gyermeket, vagy arról, hogy ottalvós vagy napközis táborba írassuk, de arról is, hogy mi a reális ára egy tábornak.

Interjú Tóth Bélával, a taborfigyelo.hu vezetőjével

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email