22_03_29_erdmost_nincskep

Jégkorong: hátrányban az érdiek a bronzpárharcban

22_03_29_erdmost_nincskep

Jégkorong: hátrányban az érdiek a bronzpárharcban

Szoros mérkőzésen szenvedett 4–3-as vereséget az Ifj. Ocskay Gábor NJA vendégeként a Kárpáti Farkasok U16-os jégkorongcsapat a korosztályos bajnokságban, így az érdiek 1–0-s hátrányba kerültek az egyik fél harmadik győzelméig tartó bronzcsatában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Pedig jól kezdte a meccset a Kárpáti Farkasok, hiszen negyedóra után Kuminka Zsombor révén vezetett, de az első harmad végén egyenlítettek a székesfehérváriak.

David Minárik érdi tanítványai azonban a második felvonásban is jól teljesítettek, Kuminka második gólja után pedig Molnár Botond találatával a 28. percben már 3–1-re vezettek a vendégek, de az Ifj. Ocskay Gábor NJA még a záró harmad előtt egyenlített, majd az 53. percben fordított és 4–3-ra megnyerte a bronzcsata első felvonását.

„A játéktudás mindkét oldalon egyenlő volt. A bátor szív tett különbséget a két csapat között. A Fehérvárból hiányzott néhány kulcsjátékos, de a többiek a jég minden egyes szegmenséért megküzdöttek. Megmutatták, hogyan kell egy Playoff meccsen játszani. Tisztelet és gratuláció a fehérvári játékosoknak a győzelmükért!”

– értékelte a mérkőzést David Minárik a klub honlapján.

U16 I. csoport, 3. helyért
Ifj. Ocskay Gábor NJA–Kárpáti Farkasok 4–3 (1–1, 2–2, 1–0)
A Kárpáti Farkasok gólszerzői: Kuminka Zs. (15., 22. perc), Molnár B. (28. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email