baptistaukrajna2_220302 (1)

Menekültellátás: önkénteseket várnak a baptisták

baptistaukrajna2_220302 (1)

Menekültellátás: önkénteseket várnak a baptisták

Az Érd-Parkvárosi Baptista Gyülekezet köszönettel fogadja önkéntesek segítségét a menekültek ellátásában, és nagy szükségük van adományokra, anyagi segítségre is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Önkéntes munka, száraz élelmiszer, készétel, anyagi támogatás – ezekre van nagy szüksége a baptista gyülekezetnek, amely nem csak egy helyszínen fogadja a menekülteket, és szervezi meg ellátásukat, továbbjutásukat. A baptista gyülekezet létrehozott egy Facebook-csoportot, ahol várják azok jelentkezését, akik szeretnének segíteni a menekülteknek. 

„Ami az önkéntes munkát illeti, az ügyeletadásban (reggel 9 és este 8 óra között), illetve a fuvarszervezésben tudnának támogatni minket. Ez utóbbit bárhonnan lehet végezni, internet és telefon segítségével. Ágyneműhúzásban, takarításban, fuvarozásban is szükségünk van segítő kezekre” – mondta Fórizs Gyula Zsolt lelkipásztor.

Gyülekezetük szoros együttműködésben dolgozik a Szeretet Misszionáriusai (Teréz Anya Nővérei) renddel, a Késői Eső Gyülekezettel, az Onézimusz Alapítvánnyal, a Tárnoki Ifjúsági Házzal és több segítő szándékú magánszeméllyel.

„Nálunk, a templomban elvileg tizenkét (ha nagy a gond, akár húsz) ember is elfér, de most épp nincsenek menekültek. A Régi Parkvárosi Közösségi Házban tizenhat embert tudunk elhelyezni, és itt most telt ház van. Teréz Anyáéknál a tíz férőhelyből hét foglalt. A Késői Eső Gyülekezetben hét fő fér el. Az Onézimusz Alapítványnál a nyolc helyből négy, Tárnokon a tíz férőhelyből hét foglalt. Ezen felül több segítő szándékú magánszemély is befogadott menekülteket, közülük öten éjjel-nappal hívhatók” – hangsúlyozta Fórizs Gyula Zsolt.

 

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email