Minden település megkapja az iparűzési adó teljes kiegészítését

Az orosz-ukrán háborúról és annak következményeiről, a járványhelyzetről, az eddigi kampányokban nem tapasztalt plakátrongálásokról és a választókerület fejlesztéseiről beszélt a Polgárok Házában tartott szokásos sajtótájékoztatóján Dr. Aradszki András országgyűlési képviselő.

 

Dr. Aradszki András sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a háború Magyarországra és Európára nézve is kockázatos, következményei már most jelentkeztek a menekültek formájában, akik fogadására és segélyezésére Magyarország felkészült. Az országgyűlési képviselő kiemelte, magánszemélyek és civil szervezetek is megmozdultak, hogy segítsenek.

Beszámolt róla, Törökbálinton és Simonpusztán is találkozott a napokban Ukrajnából érkező menekültekkel. Részletezte, találkozott olyan emberrel, aki mezítláb volt kénytelen útnak indulni és fagyási sérüléseket is szenvedett.

Dr. Aradszki András a járványhelyzettel kapcsolatban elmondta, bár március 7-től, azaz jövő hétfőtől számos intézkedés megszűnik, de bízik benne, hogy nem lesz újabb hullám és nem kell visszavezetni a védelmi intézkedéseket.

Az országgyűlési képviselő arról is beszélt, hogy bár már 2006 óta több kampányban vett részt aktívan, az idei nagyon rosszul indult. Mint elmondta, ugyan korábban is előfordult, hogy néhány plakátot leszedtek a helyéről vagy megrongáltak, de ezúttal most szervezetten, teljes utcákban szedték le a plakátokat, ezért kérte jelölttársait, hogy tegyenek meg mindent, hogy befejeződjön a szervezett rongálás.

A térség fejlesztéseivel kapcsolatban emlékeztetett, a héten Soltész Miklós államtitkárral jelentették be a sóskúti és tárnokligeti templom felújítását. Tájékoztatott arról is, hogy a tervek szerint Pünkösdkor adhatják át az újonnan épülő diósdi református templomot.

Tudatta, már zajlik a zajvédő fal felújítása az M0-s autóút Törökbálint és Diósd közti szakaszán, folyamatban van a kivitelező kiválasztása a diósdi Eötvös iskola bővítése kapcsán, illetve hamarosan megnyílhat Érden a Járásbíróság épülete is.

Aradszki András elmondta azt is, Diósdon és Tárnokon is elkezdődtek azok az útépítések, melyekre a két település egyaránt 150-150 millió forint támogatást kapott az államtól. Törökbálinton pedig folyamatban van a szabadidőpark műszaki előkészítése, míg a bölcsődénél már a belsőépítészeti munkálatoknál járnak.

Az országgyűlési képviselő ismertette azt is, a kormány döntése értelmében minden település száz százalékban megkapja az iparűzési adó kiegészítést, így az önkormányzatok felé be nem folyt adóbevételeket teljes egészében kipótolja a kormány.

Kapcsolódó cikkeink

További cikkeink