csillagvirag

Csillagvirág túra a Beliczay-szigeten

csillagvirag

Csillagvirág túra a Beliczay-szigeten

Március 6-án szervezi tizedik Csillagvirág túráját az Érdi Kertbarátkör, mely Halász Antal és Süle Zsolt vezetésével tart sétát a Beliczay-szigeten. Süle Zsoltot arról kérdeztük, a szigeten zajló fakitermelés látványában és hangulatában hogyan befolyásolja majd a túrát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„Az élet élni akar, vagyis a virágok újra kinőnek” – kezdte Süle Zsolt, aki gyorsan hozzátette azt is, inkább az érintetlen területek látogatására helyezik majd a hangsúlyt március 6-án. Olyan útvonalat választanak, melyen nem a kivágott fák képe marad meg az emberekben, persze a túra hangulata bizonyára más lesz most, mint korábban. Őt is elszomorítja a kivágott fák látványa, akárhányszor arra jár.

„Egy hatodnyi erdő van kivágva, ami nem szép látvány, miközben nagyon is látható helyen van, mi is látni fogjuk, de alapvetően a virágokért megyünk, nem a pusztítást nézni. Tudomásul kell vennünk, hogy ez ipari erdő, az ipari erdővel pedig megtörténik, hogy a faállományát időről időre lecserélik.”

Süle Zsolt elmondta azt is, hogy a szervezők előre bejárják majd a területet, így tudni fogják, hol vannak nagy számban a virágok. Az örömre adhat okot, mondta, hogy a hozzáértők szerint a virágok nem pusztulnak ki, csak idő kérdése, és újra gyönyörködhetünk bennük.

Bízunk benne, hogy idén is virágszőnyeg várja a kirándulókat és túrázókat, és tömegesen nyílik majd a védett ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) és az odvas keltike (Corydalis cava). Kis szerencsével remélhetőleg többféle madarat is megcsodálhatunk majd.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email