csengeriattilaerdkorbe_220209

Érd Körbe földön és vízen

csengeriattilaerdkorbe_220209

Érd Körbe földön és vízen

Idén kettős jubileumot ünnepelhet az Érd Körbe Egyesület: húszéves a városkerülő rendezvény, és tíz a civil szervezet. Csengeri Attila elnökkel az előttünk álló időszakról is beszélgettünk, ami izgalmasnak ígérkezik mind az egyesület, mind a város, és persze a kerékpárosok életében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd Körbe Nightot szűk körben hirdették meg, a legutóbbi Érd Körbét pedig ellenőrzésekkel, a vírushelyzethez alkalmazkodva rendezték meg, a megszokottnál jóval kevesebb résztvevővel és jóval nagyobb szervezőmunkával.

„Többet ilyet nem csinálunk. Az elszigetelődésre szükség volt, de most már szeretnénk újraépíteni magunkat, a közösségi életet. Ez lesz a legnagyobb feladat. Sokan teljesen új élethelyzetbe kerültek, megváltoztak a családi, munkahelyi körülményeik, nem feltétlenül előnyösen, és szükségük van ezekre az élményekre. Ahhoz, hogy egy-egy rendezvényünk jól működjön, elengedhetetlen a helyi vállalkozók támogatása is, tehát az sem mindegy, hogy ők milyen évet zárnak. Mi bizakodók vagyunk, és a városvezetés is támogatja a kezdeményezésünket” – mondta Csengeri Attila, aki szeretné, ha ez az esztendő a kerékpározásé lenne Érden.

Az a célunk, hogy folyamatosan, kis lépésekben valósuljanak meg olyan fejlesztések, amelyek a kerékpárosoknak, illetve minden közlekedőnek jók. Érden lehet kerékpározni, ennek feltételeit azonban lehet, sőt kell is javítani, és ez a közlekedés minden résztvevőjének hasznos.

Egyébként pedig nincsenek csak kerékpárosok – mi sem kerékpárháton születtünk, nagy többségünknek van jogosítványa, autót vezet, és jár gyalog is. Amit fontosnak tartunk, hogy a bringások lássák az autósok szemével a közlekedési helyzeteket, az autósok pedig többet üljenek biciklire. És persze azt is, hogy az útépítéseknél gondoljanak az akadálymentesítésre, hogy a kerekesek (bringások, babakocsisok, kerekesszékesek) is tudják az utakat, járdákat megfelelőképp használni. Jellemzően városon kívüli kerékpárutakra van szükség, a városon belül pedig olyan forgalomlassító technikákra, felfestésekre, kitáblázásokra, amelyekkel lehetőséget biztosítunk a biztonságos kerékpáros közlekedésre” – hangsúlyozta Csengeri Attila.

Az elmúlt két sovány esztendő után arra készülnek, hogy az idei, jubileumi Érd Körbét már korlátozások nélkül, igazi városi rendezvényként szervezhetik meg – mint Attila rámutatott, erre már nagy szükségük van az érdieknek. „Egy nyolcvanéves bácsi mondta nekem tavaly, hogy neki most is ott kell lennie a közösségben, mozognia kell, akár kutyát sétáltat, akár biciklizik, mert az egészségét így tudja megőrizni. Nem lehet hosszú távon bezárkózni a négy fal közé, így nem lehet egészséges társadalmat építeni” – jegyezte meg.

Az Érd Körbén 2002-ben körülbelül két tucat ember vett részt, akkor még megálltak a város nevezetességeinél, később, ahogy egyre többen, százan, ezren tekertek együtt, erre már nem volt lehetőség, lettek viszont kísérő rendezvények. Az idei Érd Körbére még színesebb, még több programmal készül az egyesület, hogy igazi, az itt élőket megmozgató városi rendezvény legyen. „A szokott távokat hirdetjük meg. Az indulást a Papi földekről tervezzük idén is, mert szeretnénk kiaknázni a park és a tó nyújtotta lehetőségeket.

Szeretnénk most először a vízen is pedálozni, ha sikerül vízibicikliket hozatnunk a tóra, ilyesmire, ugye, még nem volt példa korábban.

Azok a partnereink pedig, akik az elmúlt húsz évben velünk voltak, különféle kiegészítő programokat szervezhetnek a helyszínen, így egy napra belakjuk a parkot. Ami az egyesületünket illeti, a vízibiciklizésen kívül más olyan élményekkel is készülünk, amilyenek még nem voltak: különleges, kerekesszékkel kipróbálható akadálypálya, cirkuszi produkció, különleges kerékpárok bemutatása… Ezeket még szervezzük, egyelőre nem mondanék róluk többet, annyit azonban elárulok: bevételeinket, többek közt a Civil Licitből származót – ennek februárban mi vagyunk a kedvezményezettjei – ezekre a programokra fordítjuk majd.”

És ha már Civil Licit: akinek még nincsenek Érd Körbe relikviái vagy nem teljes a sorozat, a facebook-oldalon létrehozott jótékonysági kezdeményezés keretében most beszerezheti őket, az egyesület ugyanis több pólót, naptárat, emblémás tárgyakat, régi és új kerékpáros terméket is licitre bocsát (többek közt egyedi kerámiamedálokat, amelyeket a Habilitációs Központ készített pár éve az Érd Körbe számára).

Aki kíváncsi az egyesület, illetve az Érd Körbe elmúlt éveire, hátterére, illetve aki valaha is részt vett akár a szervezésben, akár a tekerésen, annak szép élményeket nyújt majd az a kiállítás is, amit tavaszszal rendeznek a Szepes Gyula Művelődési Központban, illetve a város közterein. Formabontó rendezvény lesz: húsz régi kerékpár is kiállítási felületként szolgál majd. „Elindítunk egy rajzpályázatot a Föld napja és a kerékpározás témakörében. A beérkező alkotásokat kihelyezzük a forgalmasabb tereken, régi biciklikre erősítve, így mindenki látja majd a képeket, rajzokat” – zárta szavait Csengeri Attila, aki elárulta azt is: a kiállítás zárt terében, a művelődési központban, szeretnének kihelyezni egy olyan speciális szobabiciklit, amelynek segítségével a vállalkozó kedvűek tesztelhetik, mennyire fittek, egészségesek, ezt főleg az idősebb korosztálynak ajánlják. Így szeretnének nyitni a nyugdíjasok felé, ahogy ők is nyitnak az egyesület felé azzal, hogy elhozzák tekerni az unokákat.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email