img_20220208_121357

Két utcát is leaszfaltoztak Dombosvárosban

img_20220208_121357

Két utcát is leaszfaltoztak Dombosvárosban

Folytatódik az érdi aszfaltozási program. Ezúttal 700-700 méteres szakaszon újult meg a Dévai és a Szigetvári utca Dombosváros városrészben. Az itt élők már nagyon várták, hogy ők is sorra kerüljenek az óriási por és a forgalom miatt. Az elmúlt két évben mintegy 50 utcát aszfaltozott le a város.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Csőzik László polgármester elmondta: céljuk, hogy a lehető legtöbb utca szilárd burkolatot kapjon, ezért járda- és szegélyépítést nem végeznek – ez utóbbiak ugyanis hatalmas összegeket emésztenének fel. „Ha ezt a megoldást választanánk, a rendelkezésünkre álló összegből csupán egy-két hosszabb út megépítésére futná” – jegyezte meg, hangsúlyozva: bár a forrás kevés, az ÉKFI odafigyel a műszaki tartalomra. 

Miközben Érd Pest megye legnagyobb lélekszámú települése, a városi utak alig 50 százalékát borítja aszfalt, ráadásul Érd rendkívül vonzó város, egyre többen költöznek ide, ezért folyamatosan igyekeznek az utcákat leaszfaltozni, hogy rövid időn belül az itt élők ne azt érezzék, hogy minden utca rossz állapotban van – húzta alá a polgármester. 

„Folytatjuk az útépítési programot és a tervek szerint idén 70-80 utca aszfaltozását fogjuk közbeszereztetni, és amint van pénze a városnak, azonnal állunk neki az utcák helyrehozatalának. Reményeim szerint hamarosan pozitív változás áll be és az embereknek már nem a szálló por és a kátyú jut azonnal az eszébe, ha az érdi utakra gondol.” – mondta Csőzik László.

A polgármester Dombosvárossal kapcsolatban kiemelte, hogy zajlik a Fraknói utca jogi rendbetétele is, ami egy nagyon hosszú és széles utca, ami döntő többségében magántulajdonban van, így az első feladat a szabályozás szempontjából rendezni, hiszen jogilag olyan, mintha nem is létezne. Hamarosan ezt az utcát is szeretnék rendbe tenni. 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email