img_7685

Bemutatta hatodik téli igazolását az Érdi VSE

img_7685

Bemutatta hatodik téli igazolását az Érdi VSE

A 22 éves, belső védőként és balhátvédként is bevethető Gajda Márkó az érdiek hatodik igazolása a téli időszakban, miután korábban Bartos Norberttel, Hunya Krisztiánnal, Kondor Tamással, Kürti Zsolttal és Petrezselyem Tamással erősödött meg a 12. helyen telelő csapat kerete.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ősszel páratlan sérüléshullám sújtotta az Érdi VSE-t, amely télen szerette volna pótolni sérülés miatt kimaradó játékosait, illetve távozóit is, hiszen Varga Tamás és Kalmár Domonkos is felhagyott az aktív labdarúgással, mellettük pedig Jovánczai Zoltán és Bozsoki Imre szolgálataira sem számít a szakvezetést. A múlt héten bejelentett öt új igazolás mellett a klub honlapján adott hírt arról, hogy a ballábas, elsősorban belső vagy szélső védőként is bevethető Gajda Márkó is Érden folytatja pályafutását.

A 22 éves védő karrierjét Hódmezővásárhelyen kezdte, majd megfordult Szegeden, a Honvédnál, Csákváron, Egerben, Tiszafüreden és Monoron is, míg az őszi idényt Iváncsán töltötte, ahol hétszer kezdőként, nyolcszor csereként kapott lehetőséget.

Gajda Márkó először próbajátékon vett részt az Érdi VSE-nél és a Balassagyarmat, illetve a Monor elleni mérkőzéseken is pályára lépett, melyeken meggyőzte a stábot és a feleknek is sikerült megegyezniük, így a védő az Érdi VSE-nél folytatja pályafutását.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email