meseerdotorokbalint_220202

Meseerdő-ösvény nyílt Törökbálinton

meseerdotorokbalint_220202

Meseerdő-ösvény nyílt Törökbálinton

Meseerdő-ösvény várja a családokat Törökbálinton, a focipálya mellett, a piros jelzéssel kijelölt túraösvény első szakaszánál. Tizenegy állomáson keresztül játékos feladatok várják a 4-10 éves gyerekeket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A játékos erdei ösvényen állatok, mesebeli manók, tündérek kérik a gyerekeket, hogy segítsenek az erdő lakóinak életét megkeserítő hatlábú szarvasállat megszelídítésében. 11 állomáson keresztül játékos feladatok várják a 4-10 éves gyerekeket. A játékok, feladatok úgy vannak összeállítva, hogy kisebb és nagyobb gyerekek is találjanak benne kihívást, akár egyedül, akár csoportosan, de aki csak nézelődni szeretne, annak is remek szórakozást kínál az ösvény.

A meseerdő a törökbálinti focipálya mellett, a piros jelzéssel kijelölt túraösvény első szakaszánál található (koordináták: EOV X: 231834, Y: 640551.)

A pálya mellett (a pályával szembe állva bal kéz felől) induló erdei úton 100 méter séta után kapu jelzi az ösvény kezdetét. Bár az összes törökbálinti erdei bejárat felől van az ösvénynek összeköttetése, érdemes a focipálya felől érkezni, a játék irányának megfelelően.

A játék használatához semmilyen különleges ruházatra vagy eszközre nincs szükség. Csapadékos időben, hóolvadáskor az erdő sáros, csúszós. A szintkülönbségeket néhol pár lépcsőfok hidalja át. Babakocsival az erdőkben megszokott módon, a lépcsők figyelembevételével közlekedhetünk.

Bővebb információk Törökbálint honlapján.

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email